Múzeumok Éjszakája 2013

  • 2013.06.26.
  • 0

Ez a rövidke bejegyzés nem igazán lesz gasztronómiai témájú, sokkal inkább egy személyes élményen alapszik. A változatosság gyönyörködtet, így talán ti sem haragszotok meg ezért a kis kilengésért. Tavaly voltunk először a Múzeumok Éjszakáján, és nagyon úgy tűnik, hogy ezzel hagyományt teremtettünk. Eltelt egy év, és mi ismét ott találtuk magunkat a forgatag kellős közepén.  Ezen az eseményen mindenféle korosztály képviselteti magát, a nagymama által kísért és sűrűn megregulázott izgága kis unokától kezdve a kéz a kézben sétálgató szerelmeseken át a középkorú házaspárokig.
Ez a pénztárgép sem mai darab...
A mi csapatunk idén 3 főből állt, Törpirivel, és édesanyámmal kiegészülve szeltük át a programok tengerét. Több kiállítást megnéztünk a Móra Ferenc Múzeumban, 5 forintért ettünk fagyit, körsétát tettünk a szegedi Dómban-amely továbbra is ámulatba ejtő-, megcsodáltuk az épülő színpadot és a nézőteret, ami majd a szórakozásunkat fogja szolgálni a Szegedi Szabadtéri Játékok alkalmával. Jókat nevettünk a Fekete Házban tartott Vasúttörténeti kiállításon, ahol pár pillanatig vasutas bőrbe bújtunk, majd nagy égzengés és villámlás közepette belekukkantottunk a Szögedi Boszorkánypör fantázianevű történelmi színjátékba. Mindezek után és közben még arra is volt erőnk, hogy legurítsunk 1-2 deci hűsítő bort, Törpiri révén pedig megállapítottuk, hogy a bodzás sör bizony nem rossz portéka.
Barlangrajzokat is láttunk
Jól éreztük magunkat, és biztos vagyok benne, hogy jövőre sem hagyjuk ki ezt a kavalkádot, amely szórakoztató, vidám, barátságos, emellett pedig igen sokszor tanulságos. Ezen tulajdonságai miatt-és még sok minden más miatt- bátran ajánlom hát mindenkinek a Múzeumok Éjszakáját. :)