Csípős, kolbászos calzone, rozsliszt tésztában

  • 2013.10.07.
  • 4

Szeretem nagyon a pizzát, nemcsak Én, hanem a kis család is. Gyakran kerül az asztalra nálunk, általában házi de bizony előfordul néha, hogy rendeljük a csemeték kiívánságára.Most kifejezetten a házit kérték, kis mini pizzákat sok sajttal és kukoricával. Kértek és kaptak is :) Én is megéheztem rá, eszembe jutott, hogy sok-sok évvel ezelőtt mindig calzonet ettem. Imádtam ahogy az olvadt sajt nyúlt harapás után, ahogy gőzölgött a forró töltelék.....Hát most ilyet csináltam magamnak.Hozzávalók:7 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt25 dkg világos rozsliszt1,8 dl langyos víz2 csipet só3 evőkanál olajA hozzávalókat összegyúrjuk majd letakarva pihentetjük.Közben elkészülhet a szósz.Hozzávalók:1 üveg paradicsomlé (házi volt itthon :) )1 nagy fej hagymakevés olajsó, bors, szerecsendió, rozmaring,kevés nyírfacukorA hagymát apróra vágjuk, olajon megdinszteljük majd felöntjük a paradicsomlével. Ízlés szerint fűszerezzük, ha nagyon savanyú a paradicsomlé akkor adunk hozzá egy kevés nyírfacukrot. Összeforraljuk és már kész is.A tésztát két felé vesszük, kézzel kinyomkodjuk kerekre. Felét megkenjük a szósszal, rátesszük amit szeretnénk. Én most házi kolbászt raktam rá, kukoricát, erős paprika karikákat és sajtot. Az üresen maradt felet ráhajtjuk a töltelékre. A széleket összenyomkodjuk majd villával is összelapítjuk. A tetejét átszúrjuk, hogy sütés közben tudjon távozni a gőz. A tészta másik felét is megtöltjük ugyan így.170-180 fokon készre sütjük. Kb 20-25 perc volt.