Sodródom

  • 2013.06.27.
  • 4

SodródomÚszom a reggeli körömet.A dagály miatti áramlásnak köszönhetően lassan haladok vissza az öböl túloldaláról.A part még csendes,egy férfi és egy csöpp lány látszanak csak a távolban.A kislány nagyokat kacag,ha a lábát mossa egy-egy hullám.Közben kavicsot szedegetnek és dobálják a vízbe.Elnézem őket...a férfit már nagyon rég mellém sodorta az élet.Sok nehézségen mentünk át együtt,s hiszem,hogy azért vagyunk még most is egymás mellett,mert ezt a tündérkét nekünk szánta a sors.Kettőnknek.Minket pedig neki.Így vagyunk egyek,mi hárman.Fájó volt ezen a nyáron a megérkezés.A háziasszonyt,ki 9 éve mindig szeretettel és őszinte kedvességgel várt bennünket egy csendes,téli napon elszakította a sors a szeretteitől.S hiába ugyanolyan gyönyörű a táj,ugyanolyan tiszta a tenger,s hiába vesz bennünket körül a megszokott,kedves légkör.Azért Ő hiányzik.Rá emlékeztet a hatalmas olajfa és bouganvilla a gondozott teraszon,az oregano illata a bejáratok körül és a szépen berendezett ház.Fülembe cseng ahogy becézgette a kislányunk,s ahogy örült neki,mikor először hoztuk magunkkal.Emberek jönnek-mennek.Egy-egy megállóban,egy életszakaszban,munkahelyen,nyaraláson egymás mellé kerülnek.Mi
sokadszor
töltjük a nyaralást véletlenül ugyanazon időpontban egy
idős házaspárral,kiket a kislány már
tengeri
ómának meg tatának hív.Amúgy nincs közös nyelvünk,alig értjük egymást,de van valami kötődés közöttünk,szavak nélkül is.Összetalálkoznak lelkek a Földön.Aztán elszakadnak.De amíg együtt sodródunk addig örülni kell egymásnak,megbecsülni a pillanatot.És hordozni az emlékezetünkben,a szívünkben a nagy találkozásokat.Drvenik.2013.06.27.