Fűszeres sütőtök

  • 2012.11.02.
  • 6

Az utóbbi napokban elég sok blog a Halloween bűvöletében él, na nálam ez nem lesz. Nekem az október vége és elsősorban a november eleje a Mindszenteket, a Halottak napját jelenti. Azt hiszem, én nem szeretnék ehhez az új őrülethez csatlakozni, aminek a vége tuti biztos az lesz, hogy a következő generációk számára ez az időszak inkább már a jelmezes partikról és nem a csendes megemlékezésről fog szólni. Igazából nem is értem, miért akarunk meghonosítani egy a hagyományainktól igencsak távol álló "ünnepet"... Inkább gyújtsunk meg egy mécsest és gondoljunk (persze nem csak most) egy picit azokra, akik már nincsenek velünk.Na, de nem ezért akartam megírni ezt a bejegyzést, hanem megmutatni, hogy lehet a töklámpáson kívül mást is csinálni sütőtökből. Például kiváló köret készíthető belőle - akár a megszokott krumpli helyett-, ha szeletekre vágjuk és sós-fűszeres kéregben, kevés olajjal meglocsolva megsütjük.Tegyük egy jó nagy tálba a tökszeleteket, szórjunk rá sót és tetszés szerinti fűszereket (lényegében bármilyet), majd locsoljuk meg kevés olívaolajjal. Alaposan forgassuk át az egészet, hogy a fűszer-olaj mindenhol érje, majd a sütnivaló hús, krumpli stb. mellé pakolva süssük meg!

Címkék

Sütőtök