Nyereményem: a Szamos csokiiskolában voltam haladó tortakurzuson.

  • 2013.10.21.
  • 2

Eljött a nap, amire már vártam. A focilabda tortámmal, -mint ahogy azt már írtam-nyertem egy haladó tortakurzust egy nagy pesti cukrászdában.A cukrászda alkalmazottjai nagyon kedvesen fogadtak.
Az áraikat volt szerencsém megtapasztalni, ugyanis elfogyasztottam ott egy kávét. Az előtérben ez a hatalmas marcipánból készített leány fogadott.A kurzuson egy narancsos trüffelkrémet készítettünk. Ezután egy piskótát kellett megtölteni, bevonni marcipánnal, majd díszíteni.
Eszköz szinte semmi nem volt a díszítéshez, csupán egy rövid sodrófa, és kis tollszerű eszközök. Az én tortám, amit írisszel díszítettem, marcipán burkolattal.Az egész kurzuson nagyon jól éreztem magam. Csupán egy kérdésem maradt. Új dolgot nem tanultam. Szerintem egy krém elkészítése, egy torta bevonása , díszítése az alap dolgok közé tartozik, nem haladó tanfolyamra való. Ha fizetni kellett volna
a tanfolyamért, akkor bizony nem lennék elégedett, hiszen alap dolgokat mutattak meg
egy haladó kurzuson.Itt látható kedves kurzusvezetőnk, aki mindent megtett, hogy jól érezzük magunkat.Ebédet is kaptunk. Valami mennyei finom ribizli leves volt. Ez nem egyszerűen egy leves, krémes marcipán volt benne, és nagyon laktató volt.
A második pedig rizs csirkemellel és zöldségekkel. A következő képen én vagyok , amint bőszen keverem a trüffelkrémet és a tanfolyami társaim.(A Szamos Marcipán Cukrászdában!!!)
Az egyik munkaasztal:
És a másik munkaasztal:És végül az oklevelem:Összességében jól éreztem magam és elmondhatom, hogy nem vallottam szégyent egy híres cukrászdában sem. Meg is dicsértek: látszik a rutin
a mozdulataimon:)2013.10.22. S végezetül:
Ma újabb meglepetés ért. A Tortadíszítés magazin ma megjelent számában látható az egyik karácsonyi tortám mikulásvirággal.