Sarkady Katika szalagos fánkja

  • 2018.10.11.
  • 0

Hozzávalók:50 dkg liszt2 evőkanál vaj2 tojássárgájaegy csipetnyi só3 dl tej1 csomag szárított élesztő1 evőkanál cukorfél deciliternyi rumolaj a kisütéshezTegyük a lisztet egy keverő edénybe, adjuk hozzá a sót, szárított élesztőt és a cukrot. Kezdjük el dagasztani és közben kis adagokban öntsük a hozzá a langyos tejet. Ha a tészta kezd összeállni, tegyük bele a tojások sárgáját, a szobahőmérsékletű vajat és a rumot. Dagasszuk 5-6 percig. A tésztának kalácssűrűségűnek kell lenni, ez a sűrűség a galuskatésztához hasonlít jobban. Takarjuk le tiszta konyharuhával és kelesszük duplájára.Borítsuk egy liszttel megszórt deszkára, nyújtsuk két centi vastagságúra, és széles szájú pohárral vagy fánkszaggatóval szaggassuk ki. Hagyjuk még kelni pár percig.Öntsünk egy liternyi étolajat egy lábasba, forrósítsuk fel. Vigyázzunk, ne legyen túl forró az olaj, mert akkor hirtelen megsül a fánk és a belseje nyers maradhat. Kezünkkel a fánktészta közepét nyomjuk be, majd óvatosan tegyük a forró olajba. Takarjuk le körülbelül egy percre, így lesz a fánkunk szalagos, majd utána fordítsuk meg. Megfordítás után nem kell már letakarni. Szedjük ki az olajból, csepegtessük le, és még forrón szórjuk meg porcukorral.Rummal elkevert baracklekvárral tálaljuk."Kedves Ági!Most én egy új recept szerint csináltam a szalagos fánkot, nem kell hozzá, csak két tojás sárgája.Én nem így szoktam csinálni, de most ezt próbáltam ki és valóban nagyon sok lett belőle (24 db) és szalagos is lett . Próbáld ki, nagyon jó. Mi csak így simán, csipke lekvárral ettük. Kati
2015-01-16 "Az elmúlt hetekben a tvn-ről mentettem le a blogom tartalmát és az ottani leveleim között találtam sokat, amit kedves blogtársam, Sarkady Katika (Sarkady-Nagy Béláné) küldött. Jó pár tartalmazott recepteket is, de régebben még csak 1-2-t raktam be ide a szakácskönyvembe. Mivel Katika az év eleje óta sajnos már nincs közöttünk, bemásolgatom ide a tőle kapott recepteket - így őrzöm az emlékét.