Borsókrémes tészta füstölt pisztránggal

  • 2013.06.16.
  • 0

Nos, dúl nálam
a füstölt pisztráng mánia. Jelentem, zöldborsóval is remekül működik. A borsót minden formájában imádom, régimódi levesként, krémlevesként és főzelék helyett püréként is. Mentával vagy bazsalikommal, ami éppen akad. A lényeg, hogy édes legyen, zsenge és roppanós. Ezt a borsópürés tésztát már sok blogon láttam, mindenképpen ki akartam próbálni. Meg kell mondjam, pont olyan jól működik, ahogy gondoltam. 2 személyes adag készült, ez került bele: 20 dkg spagetti,1 evőkanál vaj, 1 csokor újhagyma, 2 gerezd fokhagyma,
20 dkg borsó, 10-15 dkg füstölt pisztráng (helyettesíthető lazaccal, de akár tonahalkonzervvel is), 5 dkg feta, pár zsál menta, kevés só és bors. Így készült: A tésztát kifőztem sós, lobogó vízben. Közben a vajon megpároltam a felkarikázott hagymát és fokhagymát, rádobtam a borsót és egészen minimális vízben kb. 10 perc alatt megfőztem. A borsó felét botmixerrel pürésítettem, hozzáadva a mentát is. Leszűrtem a tésztát, de nem öntöttem rá hideg vizet, hanem hozzákevertem 3 evőkanál tejszínt. Ezt nagyjából beitta a tészta. Beleforgattam a borsós pürébe, majd ráhalmoztam a falatnyi darabokra vágott halat és feta kockákat.

Címkék

Hal Tészta Zöldség