Savanyú káposztával és kelbimbóval sült tarja

  • 2017.11.06.
  • 1

Szeretjük a savanyú káposztát, olyannyira, hogy a kislányom már a piacon nekiállt volna csemegézni belőle. Mire felocsúdtam, a savanyúság árus hölgy már a kezébe is nyomott egy kis zacskónyit, amit nagy boldogan el is csipegetett. Persze a vasárnapi ebédnek is nagy volt a tetszési indexe.
Hozzávalók, 4-6 főre8 szelet tarja700g savanyú káposzta250g kelbimbó100g kolozsvári szalonna1 fej vöröshagymasóborskevés olajapró szemű burgonyaA kelbimbót megtisztítottam és kevés sós vízben ressre pároltam. A káposztát túl savanyúnak találtam, ezért bő, hideg vízben átmostam, alaposan kicsavartam. Kissé összevágtam, hogy ne legyenek túl hosszúak a szálak. A sütőt 180 fokra előmelegítettem.
A tarjaszeleteket megmostam, papírtörlőn megszárítottam, és nejlon zacskóba téve kissé kiklopfoltam. Sóztam, borsoztam. Egy sütőbe tehető serpenyőben kevés olajat forrósítottam, majd a hússzeletek mindkét oldalát hirtelen sütöttem. Nem kell készre sütni, a cél az, hogy "összekapjuk" a húsban lévő fehérjét, így az sokkal omlósabb, szaftosabb lesz. Tálba szedtem és félretettem.A kolozsvári szalonnát csíkokra, a hagymát finomra vágtam és a serpenyőben mindkettőt megpirítottam. Beleforgattam előkészített káposztát és lecsepegtetett kelbimbót, kicsit megborsoztam. Ráfektettem a tarja szeleteket, ráöntöttem a lét, amit a hús engedett, majd lefedve sütőbe tettem és addig sütöttem míg a hús meg nem puhult. Végül légkeveréssel megpirítottam a húst, ügyelve rá, hogy ne száradjon ki és a káposztaszálak ne égjenek meg.A hússal párhuzamosan megsütöttem a krumplit. Az apró burgonyát alaposan megmostam, megszárítottam, negyedeltem, sóztam, kevés olajban átforgattam és papíros sütőlemezen a hússal egy időben megsütöttem.
Tipp: tarja helyett készíthetjük oldalassal, vagy így Márton nap táján libacombbal is!