Boeuf Bourguignon, burgundi marharagu

  • 2017.07.02.
  • 1

Bizonyára jó pár olvasómnak nem lesz újdonság ez a recept, de mivel néhányan kérdezték tőlem, miért nem találják a blogon, ezért a legutóbbi készítést megörökítettem.
A Boeuf Bourguignon-nal mint sokan mások, én is Julie&Julia című filmben találkoztam először. Az étel igazából a férjem fantáziáját mozgatta meg, olyannyira, hogy burkolt célzásként, először egy Julia Child szakácskönyvet, majd egy öntöttvas lábast kaptam tőle ajándékba. Így nem volt kifogás, ki kellett próbálnom és osztatlan sikert arattam vele. Pláne, ha tunkolni friss kenyér is kerül mellé.Hozzávalók1kg marhalábszár120g kolozsvári szalonna2 evőkanál sertészsír1 nagy fej vöröshagyma1 szál sárgarépa2 evőkanál tk. búzaliszt350ml vörösbor, nálam Kékfrankos350ml marhahúsleves, vagy víz1 evőkanál paradicsompüré2 gerezd fokhagyma4 kakukkfű ágacska, vagy fél teáskanál szárított1 kisebb babérlevélsófrissen őrült bors250g apró csiperke250g gyöngyhagyma (nekem eddig egyszer sikerült beszerezni)A sütőt 230 fokra előmelegítettem. A hagymát finomra vágtam, a répát felkarikáztam. A szalonnáról levágtam a bőrét, csíkokra vágtam, vízbe tettem a bőrkével együtt, 10 percig főztem. Közben a húst megmostam, megtöröltem és 3-4cm-es kockákra vágtam. Vaslábasban felforrósítottam a zsírt és a lecsepegtetett szalonnát aranybarnára sütöttem. Szűrőlapáttal egy tálkába szedtem.
A forró zsiradékban a hús minden oldalát körbesütöttem, így a hő összerántja a húsban lévő fehérjét, kérget kap és megőrzi a nedvességét. A húst 3-4 körben sütöttem, hogy ne hűtse le a zsiradékot. Hőálló tálba szedtem.A megmaradt zsírban megfonnyasztottam a hagymát, hozzáadtam a répát és együtt is pirítottam. Visszatettem a húst, szalonnát, bőrkét és egy evőkanál liszttel megszórtam. Lefedve alaposan összeráztam és 5 percre a sütőbe tettem. Amikor az idő letelt, megismételtem a lisztes szórást és összerázást. Újabb 5 perc leteltével kivettem a sütőből, aminek a hőfokát 150 fokra visszavettem.A húshoz hozzáadtam a tálban maradt húslét, vörösbort, vizet, zúzott fokhagymát, kakukkfüvet, paradicsompürét, sóztam, borsoztam. Lefedtem és visszatettem a sütőbe. Időről időre megkevertem. A hús minőségétől függően 2,5-3 óra alatt puhul omlósra és sűrűsödik be a szaft. Amikor majdnem kész, hozzáadtam a megtisztított csiperkét, és gyöngyhagymát.Friss, ropogós, kovászos kenyérrel tálaltam, de sós burgonya is jól illik hozzá. Akiknek nem kell kerülniük a tört burgonyát készíthetnek hozzá krokettet vagy hercegnőburgonyát.Forrás: Julia Child, Mastering the Art of French Cooking, Alfred A. Knopf, 2009., New York