Sokan nem tudják, de most van a rántott csirke szezonja. Azért még biztosan vagyunk jónéhányan, akik emlékeznek arra, amikor egy tavaszi vagy kora nyári vasárnapi ebéd gyanánt anyánk vagy nagyanyánk elénk tette a frissen vágott, gyenge, rántanivaló csirkéből készült rántott csirkét. Például egy zsenge tökfőzelék vagy zöldbab főzelék feltéteként. Az élvezetek netovábbja – csak úgy a hétköznapon is. Ami nekem még mindig megvan belőle, az a friss, kifejező csirkeíz, szaftos gyenge hús és ropogós, illatos panír.

Ma már csak emlékek ezek nekünk városlakóknak, mert ugyan hol juthat az ember kilogramm körüli, kifejezetten a fenti célra nevelt szabadtartású csibéhez, lehetőleg frissen. Ráadásul nem is minden csirkefajta jó hozzá, a gyári tömegtermelt csirkét pedig felejtsük el. Semmi köze azokhoz a csirkékhez, amiken például én is nevelkedtem. A piaci csirkék eredetéről sem sokat tudni, ráadásul túl magas hőmérsékleten „forrázzák” őket, a bőrük a testükre feszül, reped, szakad.
Magyar Elek, "Az Ínyesmester", 1932-ben megjelent szakácskönyvében igen komoly kritériumokat jegyez le a jó rántanivaló csirkékkel szemben, ami manapság szinte teljesíthetetlen a legtöbb háztartásban. A poszt végén olvasható beszkennelve.
Szóval, ha szeretnénk tudni, hogy milyen is (volt) az igazi rántott csirke íze a tiszteletbeli ezredes fűszerkeveréke nélkül, ne késlekedjünk, szerezzünk be egyet az Aranyszalagos csirkék tenyésztőjétől. Itt már írtam róluk és a többi csirkefajtáról is. Meg fogunk lepődni, hogy a natúr csirkének is van íze, illetve, hogy kevés só, friss kiflimorzsa és zsír milyen csodákra képes.

Természetesen lehet használni fűszereket, különféle morzsákat is a panírhoz, magam is teszem időnként, de az már egy más étel lesz akkor, számomra nem igazi rántottcsirke. :)
[...] Bővebben!