Egy majdnem tökéletes körözöttes pogácsa

  • 2015.11.20.
  • 3

Amikor először készítettem ezt a pogácsát, akkor még csak simán túróval készült és csak egyféle lisztből. Az interneten találtam is több túróspogácsa receptet, amikből az idők folyamán el is készítettem párat, de igazából egyik sem jött be 100 százalékosan. Főleg az állaguk nem tetszett, mert amúgy finomak lettek, de túl tömörek is egyben. Az élesztős verziók jobbak voltak. Aztán elkezdtem kísérletezni a lisztekkel és rájöttem, hogy teljes kiőrlésű liszt mindenképp kell bele, de csak azzal túl „fűrészporos” szájérzetű lesz, kell hozzá sima liszt is. A hűtőben pihentetés/kelesztés is nagyon fontos és immár három órát tölt a hűtőben átgyúrás, hajtogatás és kiszaggatás előtt. Jó lett, egy ideig így készítettem, mígnem egyszer kitaláltam, hogy ha már túró, legyen az ízesített, mint a körözött, mert azt nagyon szeretjük.

Aztán már ez lett a kedvenc, erőteljes ízével, már-már töpörtyűs pogácsára emlékeztető zamatával. Legutóbb viszont, amikor készítettem egy dupla adagot, nem volt elég BL55-ös lisztem és ezért egy részét félfogós lisztel helyettesítettem. Szerencsére mértem és felírtam a liszt mennyiségeket és milyen jól tettem, mert az eddigi legjobb állagot sikerült elérnem most, mintegy véletlenül. :) A fotón egy régebbi változat látható, a három lisztes, hűtőben tovább kelesztett (lásd a lenti recept) változat levegősebb és magasabb is lesz, ezért célszerűbb csak 1,5-2 cm vastagságúra nyújtani a tésztát szaggatás előtt, mert vagy 4 cm-re nőnek sütés közben és könnyen eldőlhetnek. A fűszerekkel, főleg a paprikával, lehet bővebben is bánni, jót tesz neki. Summázva, ez így már nagyon jó lett szerintem, evése abbahagyhatatlan, sör vagy akár bor mellé nem is tudnék jobbat elképzelni. :) Nagyon könnyű elkészíteni.
[...] Bővebben!