Túrós lapotya

  • 2018.11.07.
  • 8

Amikor elkészítettem ezeket a túrós korongokat, nem gondoltam volna, hogy annyira fog ízleni a férjemnek, hogy majd heti rendszerességgel kell sütnöm. Próbáltam már citromhéjjal és narancshéjjal ízesíteni, egyszer fahéjjal is, majd pikáns lekvárral tálalni vagy csak önmagában fogyasztani. Párszor tejpor nélkül is készült, csak akkor több zabpehelylisztet adtam hozzá. Bárhogyan is készült, mindig gyorsan elfogyott. :)Hozzávalók kb. 14 db. 7 cm koronghoz:- 35 dkg krémes tehéntúró- 1 tojás- 10 dkg eritrit vagy ízlés szerint más édesítőszer- kb. 4 dkg zabpehelyliszt (kávédarálón porrá darált zabpehely)- 6 dkg tejpor- 1 csipet só- 1/2 kezeletlen citrom reszelt héjaElkészítés:A túrót a tojással simává keverjük, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót is, és egyneművé keverjük. Ha túl híg lenne, akkor adjunk hozzá még egy kevés zabpehelylisztet. A lényeg, hogy egy könnyen kenhető, de nem folyós, masszát kapjunk.Sütőpapírral bélelt tepsire evőkanálnyi masszát halmozunk, majd a kanál hátával ellapítjuk, próbálva egy kört kialakítani.Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. A sütőben szépen felnő, és amikor kivesszük a sütőből lelapul. Nem kell megijedni, ilyen kell legyen. :)A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően változhat!Recept ötlete innen.