Barackos-habos szelet

  • 2015.09.04.
  • 6

Sikerült pár darab ízetlen őszibarackot vásárolni, s már napok óta tettük egyik helyről a másikra, eldobni úgy-e semmit sem szabad, így sütibe került. Aztán volt még a hűtőbe 2 tojásfehérjém,
s hogy ne kelljen lefagyasztani, gondoltam legyen akkor habos süti. :) Természetesen bármilyen idény gyümölccsel el lehet készíteni, és a habot is ellehet hagyni a tetejéről, csak ebben az esetben a tésztájában tegyünk egy kicsit több cukrot, majd a tetejét szórjuk meg egy kevés porcukorral és úgy szeleteljük. :) Hozzávalók a tésztához:- 9 dkg vaj- 13 dkg barna cukor- 1 cs. vaníliás cukor- 2 tojás- 1 csipet só- 21 dkg liszt- 1 cs. sütőpor- 1 tk fahéj- 4-5 ek tej+ 2 szem őszibarackHozzávalók a habhoz:- 2 tojásfehérje- 8 dkg cukorElkészítés:A barackokat megmossuk és egészben héjastul forró vízbe merítjük 1-2 percre, majd kivesszük és hűlni hagyjuk. Ezután lehámozzuk és kockára vágjuk. A lisztet, sütőport, sót és a fahéjat egy tálba elvegyítjük.A vajat a barna cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk egyenként a tojásokat és kihabosítjuk. Több részletben beleszórjuk a száraz hozzávalókat, és a tejjel együtt egynemű masszává keverjük. Ezután beleforgatjuk a kockára vágott barackot is.Egy 24x29 cm nagyságú tepsit kibélelünk sütőpapírral, és a masszát belesimítjuk. Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát.Ez idő alatt elkészítjük a habot, amihez a tojásfehérjékből közepesen kemény habot verünk, majd kanalanként adagoljuk hozzá a cukrot, és addig verjük amíg elfogy a cukor, és egy nagyon kemény, fényes habot nem kapunk.Ha a tészta megsült, kivesszük a sütőből, tetejére simítjuk a tojáshabot, majd visszatoljuk a sütőbe és 10 percig még sütjük. Ezután visszavesszük a sütőt 150 fokra és addig szárítjuk, amíg a hab teteje enyhén megbarnul és ha hozzáérünk a tetejéhez, akkor már nem ragad.Tepsibe hagyjuk kihűlni, majd forró vízbe mártott pengéjű késsel szeleteljük.