Karamellszirupos almás-fahéjas tekercs

  • 2013.11.22.
  • 5

Gondolkodtam, hogy felkerüljön-e ez a kalács a blogra, és nem azért mert nem finom, sőt igenis nagyon finom, hanem azért mert egy kicsit elrontottam. És nem azért mert valami baj lett volna a recepttel, hisz az tökéletes, hanem az edényből való kiborítással volt a gondom. Az első hiba amit elkövettem az az volt, hogy elfelejtettem sütőpapírral kibélelni az edényt amibe megsütőm a tekercseket. Csak akkor vettem észre, amikor a karamellszirup már bele volt öntve, de ekkor már túl késő volt. Elsőre nem gondoltam, hogy valami gond is lesz, hisz a karamellás rózsakalács esetében sem használtam sütőpapírt és jól kijött a kalács az edényből. Igen ám, de amikor az ember több dolgot csinál egyszerre, akkor igen nagy a valószínűsége, hogy nem tud száz felé figyelni. és akkor jönnek a bakik. Így jártam én is. Kivettem a szépre sült tekercset a sütőből, és félretettem, azzal a gondolattal, hogy egy fél perc, intézzek el valamit és máris borítom a tányérra. Na igen, az egy percből több perc lett amire észbe kaptam, hogy a karamell megkeményedik s nem fogom tudni kiborítani, de már túl késő volt. Valóban megkeményedett és amikor próbáltam a tányérra borítani, a karamell miatt beleragadt az edény aljába. Nagy nehezen sikerült kiszedni, igaz nem egészbe, hanem darabokba, próbáltam a csigákat a helyükre rakosgatni, hogy azért valahogy nézzen ki, de amint a képen is látszik, nem nagy sikerrel. Tanultam az esetből, és mondom nektek is, hogy ahogy kivettétek a sütőből, azonnal borítsátok a tányérra, és akkor szépen egybe marad. Persze, ha tettem volna sütőpapírt, akkor nem lett volna semmi gond......de majd következőkor figyelmesebb leszek, mert biztos lesz következő alkalom, mert nagyon-nagyon finom volt. :)Csiperkénél megtudjátok nézni, hogy milyen kellett volna legyen az én tekercsem is. :)Hozzávalók a tésztához:- 2,4 dl tej- 5 dkg cukor- 0,6 dl olaj- 25+10 dkg liszt- 1 cs szárított élesztő (7g)- 1 kk só- 1/2 kk szódabikarbóna (én kifelejtettem)- 1/2 kk sütőpor (én kifelejtettem)Hozzávalók a töltelékhez:- 6 dkg olvasztott vaj- 2 tk fahéj- 5 dkg cukorHozzávalók a karamellsziruphoz:- 10 dkg vaj- 15 dkg barnacukor- 1 ek méz- 1 ek tejszín- 1 ek almapálinka, vagy brandy (nálam ez elmaradt)+ 1 nagyobb savanykás almaElkészítés:A tejet elkeverjük az olajjal, majd a cukorral együtt addig melegítjük, amíg felolvad. Vigyázat! NEM kell forralni, csupán addig melegíteni, kavargatva amíg a cukor elolvad.Kicsit kihűtjük és beleszórjuk az élesztőt. Egy fakanállal elkeverünk benne 25 dkg lisztet, lefödjük és meleg helyen 1 órán át kelesztjük.Ezután a sóval elkevert lisztet (ha nem felejtsük el, akkor a sütőport és a szódabikarbónát is) hozzákeverjük a megkelt tésztához. Átgyúrjuk, majd lisztezett felületre borítjuk és két részre vágjuk a tésztát.Egyenként kinyújtjuk kb. 70 cm hosszú és 20 cm széles csíkra, megkenjük olvasztott vajjal és megszórjuk a fahéjas cukor felével. Feltekerjük, mint a bejglit és 3,5 - 4 cm-es darabokra vágjuk.A karamellsziruphoz, egy lábasba alacsony lángon a vajat felolvasztjuk majd hozzákeverjük a cukrot. Addig kevergetjük amíg a cukor teljesen fel nem olvad, majd hozzáadjuk a tejszínt, még 1 percig főzzük és lehúzzuk a lángról.Az almát megpucoljuk és apró kockákra vágjuk.Csiperke egy 26 cm-es tortaformát használt, nekem nincs ilyen nagy, ezért egy 24 cm-es kerek edényt használtam. Béleljük ki sütőpapírral, kenjük ki vékonyan vajjal, majd öntsük bele a karamellt és szórjuk rá az almakockákat.Ráhelyezzük a tésztatekercseket, kis távolságra egymástól, majd letakarjuk és 30 percig pihentetjük.180 fokra előmelegített sütőben 30 percig fóliával letakarva sütjük, majd még 10 percet fólia nélkül.A megsült kalács tetejére tányért teszünk, és egy gyors mozdulattal átfordítjuk, hogy az almás-karamelles rész kerüljön felülre.