Napraforgómagos pogácsa

  • 2013.10.21.
  • 4



Mondhatni, hogy ez a pogácsa amolyan újrahasznosítás gyanánt született meg. Mivel az elmúlt időben, sajnálatos módon, nem készítek kenyeret, így a már hónapokkal ezelőtt megvásárolt liszt szavatossági ideje közel járt a lejáráshoz, és ugye a "nem dobunk ki semmit" elv alapon valamit kezdeni kellett vele. Aztán maradt meg egy kis krumplipüré az ebédről, volt egy megkezdett tejfölös doboz is,
és a napraforgómag is már elég rég óta tevődik egyik polcról a másikra, gondoltam készítek belőlük pogácsát. Így nem vesz kárba semmi, és lesz egy finom pogácsánk is. :) Nagyon jól tettem, finomra sikerült a pogácsa, biztos máskor is készül majd. :)Hozzávalók kb. 40 darabhoz:- 2 dl tejföl- 1 dl olaj- 0,8 dl tej- 22 dkg krumplipüré (Vagy áttört főtt krumpli)- 60 dkg kenyérliszt- 2 tk só- 1 tk cukor- 3,5 dkg élesztő- 10 dkg napraforgómag+ Lekenni: 1 tojássárgája + 1 ek vizElkészítés:A napraforgómag kivételével mindent a kenyérsütőgép üstjébe mérünk és elindítjuk a dagasztási programot. Amikor már jól bedagasztotta a tésztát, 2-3 részletbe beleszórjuk a napraforgómagot, mindig megvárva, hogy az előzőt beledolgozza a gép. Ezután lezárjuk a gépet és duplájára kelesztjük.Lisztezett dolgozófelületre borítjuk, lazán átgyúrjuk, majd ujjnyi vastagra nyújtjuk és 6 cm-es pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. A maradék tésztát összegyúrjuk, újra kinyújtjuk és kiszaggatjuk. Ezt a műveletet addig végezzük, amíg a tésztánk el nem fogy.Sütőpapíros tepsire rakosgatjuk a pogácsákat és hagyjuk kelni még 25 percet. Két tepsire való pogácsa lesz, a másodikat tegyük hűvösebb helyre, nehogy túl keljen.A pogácsák tetejét lekenjük a vizel felhígított tojássárgával, majd előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt készre sütjük.