Boszorkányhab

  • 2013.07.12.
  • 6

Egy nagyon kedves ismerősünktől kaptunk egy kisebb vedernyi málnát, s miután jól megraktuk vele a pocakunkat, nekiláttam elkészíteni a már rég tervbe vett málnahabot. Nagyon egyszerű az elkészítése, kivárni hogy jól lehűljön az már sokkal nehezebb feladat. :D Finomra sikerült, és igen jó hűsítő is volt a melegben. :)Ezzel a poharas desszerttel szeretnék jelentkezni Éva játékára , hátha a Fortuna mellettem lesz. :DHozzávalók:- 4 tojásfehérje- csipet só- 4-5 ek porcukor (ízlés szerint)- 25 dkg málnaElkészítés:A málnát leöblítjük és megszárítjuk, majd botmixerrel pépesítjük. Ha darabosra szeretnénk, akkor csak simán villával áttörjük. A málnavelőt átlehet passzírozni is, hogy a magok ne érződjenek, én nem tettem.A tojásfehérjéket csipet sóval félkemény habbá verjük.Evőkanalanként, állandó verés közben hozzáadjuk a porcukrot is és kemény habot verünk belőle.Az áttört málna felét beleforgatjuk a habba és pár másodpercig hagyjuk forogni a habverőt, majd a többi málnavelőt is beletesszük és összekeverjük a habverővel.Tálkákba vagy poharakba töltjük és mélyhűtőbe téve 2-3 óra alatt kihűtjük. Mi csak másfél óráig bírtunk várni, így is finom volt, de azért jobb kivárni 3 órát. :)Málnaszemekkel díszítve tálaljuk.