Házi melegszendvicskrém

  • 2013.06.26.
  • 9

A múlt héten tomboló kánikulában fontos szempont volt, hogy ez a szendvicskrém hidegen és melegen is fogyasztható. Ha nem is kívánt meleget enni a család, tartalmas ebédet ehettek. Talán a nyári szünetben láblógató ifjúság számára is beválhat, reggel elkészíthető előre és biztos nem felejtenek el enni napközben ;) Csak egy aprítógép vagy botmixer szükséges hozzá!Nagyon régóta tervezgetem, mert szeretjük a bolti konzerv ízét, de egy rablás az ára a tartalomhoz képest. Így aztán összehoztam egy sajátot, abból ami épp volt otthon, most úgy, hogy az öcsémék is megegyék, tehát nem variáltam túlságosan, de a lehetőségek sora végtelen :)Hozzávalók 1 liter melegszendvicskrémhez:50 dkg darált sertés vagy pulykahús2 fej vöröshagyma2 gerezd fokhagyma3 dl paradicsomsűrítménysó, bors, oregánó, bazsalikom, petrezselyem3 evőkanál balzsamecetA felaprított hagymát kevés olajon üvegesre pároljuk, majd a húst megpirítjuk rajta. Ha mindenhol kifehéredett, akkor megfűszerezzük és ráborítjuk a paradicsomsűrítményt. Puhára főzzük a húst, sertésnél ez kicsit tovább tart, majd végül az ecettel egy picit savanyítunk rajta. Aprítógépben krémesítjük.A hús előtt mehet bele minden, amit meg akarunk pirítani vagy szét akarunk főzni benne: például egyéb zöldség (paprika, cukkini, padlizsán) vagy szalonna. A hús után pedig beledobhatjuk azt, amit csak roppanósra főznénk, vagy elég neki 10 perc is: kukorica, borsó, sült paprika.Ez gigaadag, egy liter krém lett belőle, tehát nyugodtan felezhető vagy negyedelhető. A megmaradt bolognai vagy gulyásleves vége is gazdagítható és krémesíthető ugyanígy, el fog fogyni. :)Kenhető szimplán kenyérfélékre, de süthetünk mellé friss kenyérlepényt, vagy kínálható friss zöldségek mellé.Elkészülési idő: 30-40 perc, költségek: kb. 800 Ft.