virágkalácsleveles cipókenyér nagymama emlékéreA
kezdeti évek
Á: Mesélj egy kicsit a
gyerekkorodról! Hol születtél, milyen kötődésed volt a hithez?
A:1978-ban születtem Miskolcon, de
anyai nagyszüleim az akkori Leninvárosban, Tiszaújvárosban éltek,
és mi is ott éltünk 3 éves koromig. Mivel ott még nem volt
templom, Tiszaszederkénybe jártunk, mivel ott volt református
templom, nagyapám ott volt presbiter, keresztapám 25 évig
gyülekezeti presbiter és főgondnok volt. Ez idő alatt épült fel
a tiszaújvárosi református templom és az egyházközséghez
tartozó egyéb épületek, illetve egyházi intézmények
létrejöttében segített. Ez a szolgálata markánsan befolyásolta
az én lelki életemet, hitéletemet. Számomra jó példa az ő
élete és munkálkodása, illetve maga a gyülekezeti élet ott.
Oda jártunk templomba. Aztán Miskolcra költöztünk, és általános
iskolai éveimben hittanra jártam, bár akkor ez még nem volt
divat, de az indíttatásunk nagyon más volt családilag. A hittant
az iskolában Dr. Mészáros István, a
későbbi református püspök tartotta.
Á: Mi vonzott legjobban?
A: Számomra mindig
meghatározó volt a vasárnapi istentiszteleteknek a fontossága,
vágytam rá, és egy sarokköve, ékköve lett az életemnek. Nagyon
szerettem az énekeket, vártam már, hogy mit fognak választani.
Elég hamar kívülről
megtanultam ezeket az énekeskönyvi énekeket, pedig még olvasni se
tudtam.
Majd
átkerültünk az Avasi gyülekezetbe, és 92-ben ott konfirmáltam.
Több, mint 30-an konfirmáltunk. A rendszerváltás miatt is
változott, egyre nyíltabb lett a helyzet, és egyre többen kezdtek
csatlakozni a gyülekezetekhez. Nagyon pezsgő volt ilyen szempontból
a lelki élet, és az egyik presbiter, Dr. Bartha Árpád, is
szorgalmazta ott az ifjúsági alkalmakat. Oda jártam ifjúsági
órára gimnáziumi éveim alatt és utána is. Ezek nagyon
meghatározó évek voltak a későbbiekre nézve is.
Isten
eszközeként a gyülekezetben
Szerettem
volna az általános iskola után református gimnáziumba járni, de
akkor Miskolcon még nem volt, emiatt a debreceni refiben
gondolkoztunk továbbtanulás céljából. Dr. Mészáros István
püspök úr és az egész egyházkerület azon munkálkodtak, hogy a
Lévay József Református Gimnázium, ami korábban itt működött,
az újrainduljon, és javasolták, hogy nekem nem biztos, hogy
Debrecenig el kell mennem, hogy református gimnáziumba járjak.
1993 nyarán el is dőlt, hogy újra indítják a Lévayt.

Á:
Ha jól értem, akkor mintha te is eszköz lettél volna Isten
kezében a gimnázium újraindításakor.


A:
Igen, így is mondhatjuk.
Nekem meghatározó volt azt
átélni, hogy mi voltunk az elsők. Később úgy is hívott minket
az egyik tanárunk, hogy mi voltunk az első fecskék. És hát
valóban különleges volt a számunkra, hogy az első két
osztályban újra indíthattunk egy nagy múltú gimnáziumot.

Így
kerültem 93 szeptemberében a Lévayba. Aztán egyre több osztály
lett, beindult a 6 osztályos képzés is. Próbáltuk a
tálentumainkat kibontakoztatni, és ez itt sikerült, de
továbbra is jártam az avasi gyülekezet ifi közösségébe. Nagyon
sokfelé szolgáltunk az akkor induló, különféle egyházi
intézményekben, gyülekezetekben. Ifjúsági csendesnapokat
szerveztünk, volt, amikor más gyülekezet ifjúságával együtt,
volt, amikor csak magunk. Táborokat szerveztünk, ahová akár
határainkon túl is érkeztek ifjak. Jártunk rendszeresen
bizonyságot tenni fogyatékkal élő közösségekbe, nehéz
helyzetbe került családokhoz, hogy „egymás hite által
épüljünk”, illetve belelássunk az ő hétköznapjaikba.
Á: Akkor neked az ifi volt a
közösséged.

A: Igen.
Az ifivel minden péntek este találkoztunk, és hosszú estébe
nyúló program volt, mert annyi mindent
ki tudtunk találni. Szinte egy második családként funkcionált.
Fiatalok is egyre többen voltunk, bár voltak, akik elmentek
főiskolára, egyetemre, ők ritkábban tudtak járni, de megmaradt
ez a közösség és összetartó erő. Sokan református lelkészek,
illetve vallástanárok lettek közülünk, illetve hitüket megélő
emberekké váltak. A gimnáziumnak is meghatározóak voltunk, mert
sok esetben visszahívnak bennünket.
Á: Tudom, hogy egy hívő családban
felnövő embernél ez másként van,