Több mint százezer diák munkavállalói jogait akarja megcsorbítani a kormány?
- 2016.05.03.
- 6
A parlament előtt van az a Szatmáry Kristóf és Kósa Lajos által jegyzett módosító javaslat, amely értelmében az iskolaszövetkezetek tevékenységét a jövőben a szövetkezeti törvény szabályozza majd a Munka törvénykönyve helyett. Szatmáry szerint az előterjesztés biztosít minden eddig meglévő jogosítványt számukra, ez azonban nem igaz! A diákok foglalkoztatásának a szabályozása ugyanis kikerülne a Munka törvénykönyvéből, ennek következtében több mint 130 ezer diák csak statisztikailag lesz munkavállaló, de jogilag nem.
A törvényi változtatással azt akarhatják elérni, hogy ne kelljen ugyanazt a bért fizetni a diákoknak, mint az ugyanazon munkahelyen ugyanazt a munkát végző főállásúaknak. A tervezett módisítások durva módon sértik a munkavállaló gazdasági és szociális jogait és érdekeit, a Fidesz azonban a jó szokásához híven képviselői indítványként terjesztette a Ház elé a most tárgyalt javaslatot, így megspórolva azt, hogy bármi egyeztetés legyen a törvénymódosításról.
MTI Fotó – Soós Lajos
[...] Bővebben!