Tegnap ittam – Káli Kövek Sauvignon Blanc 2015

  • 2016.05.13.
  • 4

Amikor 2012-ben egy hosszabb Balaton-felvidéki túra során közösségileg úgy döntöttünk, hogy teszünk egy fordulót Köveskál felé is, még nemigen látszott kibontakozni a Káli Kövek-székhely úgymond teljes valójában, nem is beszélve az azóta párszor megrágott, de sokkal inkább megkóstolt falubor-koncepcióról. Mivel a bejegyzés témája ezúttal nem a rendszerfelforgató borkoncepció és annak valamely aktuális tagja (jelenleg kettő ilyen van a szélesebb közönség elé tárva, azok is '14-ből), inkább annak szeretnék örülni elsősorban, hogy a pincealapként futó borok úgy tűnik, kiválóan megtalálták helyüket és szerepüket a piacon és a pincekínálaton belül egyaránt. Azt továbbra is őszinte sajnálattal vagyok kénytelen tudomásul venni, hogy a Kavics, ami többféle vélemény egybehangzása szerint is egy műfajon felüli minőséget reprezentáló, zseniális és nyári másfél-fehér, továbbra sem elérhető az egységsugarú főtelepülési borfogyasztó számára. Pedig a modern, áramvonalasított honlap szerint tavaly is elkészült. Amíg viszont se lehetőség, szabadidő egy behatóbb balatoni nyaralásra, addig muszáj vagyok beérni azzal, ami van: egy kétrizlinges házasítással és a szavakban forgó sauvignon blanc-nal.

[...] Bővebben!