Paleo csokis csigakeksz - 60. VKF!
- 2013.12.08.
- 4
A Vigyázz, kész, főzz! 60. fordulójának házigazdája Bonbon mánia, az általa kieszelt téma pedig: Ötletes kekszek egy kis megszorítással, ami azt jelenti, hogy szerepelnie kell a csokinak vagy legalább a kakaónak az összetevők között. Nálam persze többszörös a megszorítás, mert nem mindegy, miből készítem a kekszeket. Ahogy már írtam, ebből a tésztából kétféle kekszet is készítettem, sőt, a csokikrémet is kétféleképpen használtam. Hozzávalók:-27 g kókuszreszelék-50 g mandulaliszt-13 g vaj-27 g kókuszolaj-1 tojássárgája-30 g eritrit-1 kk. szódabikarbóna -1 tk. fahéj -1 kk. szegfűszeg-narancs- és/vagy citromhéjA tésztát összegyúrtam folpack között kinyújtottam. Erre rákentem a mandulás csokikrémet.
Almondella (mandulakrém):-100 g darált mandula-17 g kakaópor-40 g kókuszolaj-2 ek. víz-30 g eritrit-1 kk. fahéjA folpack segítségével feltekertem és 20 percre a mélyhűtőbe tettem. Utána éles késsel felszeleteltem és 180 fokon 12 perc alatt megsütöttem.
A szerzőről
Tűpárna és habverő