Mandulás körtepite

  • 2013.09.05.
  • 1

Pitéből sose lehet elég! Imádom almával, körtével, meggyel, bármilyen gyümölccsel.
Ez azért fura, mert alapból, önmagában, nem szeretem a gyümölcsöket. Vagy nem kívánom, nem is tudom.... csak akkor eszem meg, ha én szedem, vagy tényleg nagyon szép...a piacon. Évek óta nem vettem szerintem "boltban" gyümölcsöt. Nem szépek, na.A körtéhez jól passzol a mandula és a barack, így ezekkel kombináltam össze. Garantáltan nem marad belőle másnapra!Hozzávalók:25 dkg liszt15 dkg vajcukorvíz1 citrom3 ek sárgabarack lekvár10 dkg mandulaforgács3-4 db körte1 tk őrölt fahéj1 csapott ek étkezési keményítőAz átszitált lisztet összemorzsoltam a
hideg vajjal. Tettem hozzá 2 evőkanál kristálycukrot, 3 evőkanál hideg vizet és egy csipet sót, majd összegyúrtam. Letakarva egy órára a hűtőbe tettem. Ez a massza egyébként nem más, mint egy egyszerű linzer-tészta.
A körtét meghámoztam, kivágtam a csutkáját és a Jamie Oliver által oly kedvelt "rusztikus" darabokra vágtam. Összeforgattam 2 evőkanál citromlével, 3-3 evőkanál cukorral és sárga-barack lekvárral, 5 dkg mandula-forgáccsal, kevés őrölt fahájjal és egy púpozott teáskanál keményítővel.
A sütőt előmelegítettem 160 fokra - figyelem, ez légkeveréses sütő, a sima sütőt 180-200 fokra kell állítani!
A tésztát 2/3 - 1/3 arányban elosztottam. Először a nagyobb darabot nyújtottam ki és kibéleltem vele a kivajazott-lisztezett formát, villával kilyuggattam az alját. 5 percig elősütöttem a sütőben.
Beletöltöttem a körtét, majd a kisebb részt is kinyújtottam és ráhelyeztem a töltelékre, alaposan rányomkodtam. Ezután kézzel leválasztottam a kilógó részeket. Ezeket újra gyúrtam, nyújtottam és díszítéskén használtam. Végül tojással kentem meg, megszórtam mandula-forgáccsal és 35-40 percet sütöttem (amíg aranybarna nem lett a teteje).