Az idei már a harmadik olyan év volt, amikor újra Bortavaszozni indultunk Dél-Burgenlandba. Ahogy az egy gyerkőc fejlődése során is történik, az első két évünk még nekünk is a "mi ez?, mi az?" kérdésekkel telt, vagyis ismerkedtünk a borvidékekkel, a borászokkal, a borokkal. A harmadik évben aztán beköszöntött a "miért?" korszakunk: az újabb borvidékek és pincészetek felfedezése mellett már visszatértünk néhány borászhoz, és kíváncsiak voltunk a "miértekre", vagyis az összefüggésekre, mélyebb értelmezésekre is, a talaj, a fekvés, a fajta, az évjárat, adott esetben a hordó adta válaszokra. No meg persze arra is, milyen irányt tartanak, vagy éppen vesznek a Dél-burgenlandi borászatok az elmúlt évekhez képest?Az idei Bortavaszt Kopfensteineréknél kezdtük - Fotók: Wawrzsák LászlóA Shuttle buszozást idén kihagytuk, mert bár a rendszer jól működik, és rendkívül hasznos is, az örömszerző borivás helyett inkább az összefüggésekben "gondolkodó" kóstolást tartottuk szem előtt. Autóval vágtunk tehát neki a borvidékek látogatásának, visszatérve a már korábban bejárt termőhelyekre, és ellátogatva egy újabb kis régióba, délre, Eltendorfba (Ókörtvélyes) is. A két nap élménybeszámolója következik.Szombat - Deutsch Schützen (Németlövő)
Mondhatni, rögtön az elején biztosra mentünk, hiszen egy már korábban megismert pincészetnél, a Kopfensteinernél tettünk látogatást a Kékfrankosok földjén. Már 2012-ben leírtuk tapasztalatunkat, miszerint összességében szépen kimunkált, egyenletes vonalú és ívű, profi hordóhasználattal készült terroir borokkal találkozhattunk náluk. Két éve Thomas-szal kóstoltuk a borokat, idén felesége, Astrid
vezetett minket végig a borsoron, ami - akárcsak korábban - jóval több kóstolni valót kínált, mint a Bortavasz hivatalos Wein Guide-jában felsorolt tételek, átfogó képet adva arról, mit is rejtenek a különböző területek a tőkék alatt.A szinte kötelező, lendületet adó, friss "frühstück wine"-ok, vagyis a 2013-as Olaszrizling, Pinot Blanc, és Frizzante után még egy kis Rosé is felvidított minket pajkos gyümölcseivel. Persze elmaradhatatlan volt a friss savú borok mellől a reggeli kenegetős, a kedvencünk idén a frissen pirított, még tűztől pattogó héjú tökmaggal megszórt tökmagkrémes kanapé volt.Aztán persze a Kékfrankosok kóstolásába is belevágtunk. A 2011-es évjáratból kaptunk merítést, körbejárva szépen a termőhelyeket, így a Königsberg, a Weinberg, a Szapary, a Saybritz, és a Hornig területeket. Ami rendre és szép ívben ismétlődött a borokban, az a gyümölcs-fűszer-ásvány itt szinte előre borítékolható hármasa. Mivel az úgynevezett Vas-hegy csoport területein meglehetősen változatosak a kőzettani adottságok, így a borok között is érzékelhető volt a különbség.Szapary, Saybritz, Hornig... Ahány terület, annyiféle KékfrankosA
Königsberg terület
kicsit más stílusú borokat ad, mint a többi, lévén, hogy a zöldpala mellett ott már az agyag és a mészkő is megjelenik. Elegáns, könnyedebb ez a Kékfrankos, finom meggyes-virágos zamatokkal, frissítő savakkal, míg a Weinberg már erőteljesebb, de még mindig megmarad elegáns felépítésűnek, köszönhetően a jól használt barrique hordós érlelésnek is.A Szapary 25-30 éves tőkék termése, kifinomult stílus, cseresznyével, szerecsendióval, sokat tud, de nem erőből akar sokat, hanem tudásból, vagyis "csupán" közvetíti a talaj és a fajta jegyeit. A Saybritz mellé felkiáltójel került, ásványos, szinte sós, masszív bor, szépséges savakkal és tanninokkal, bőven van még ideje, és ezt jól ki is fogja használni. A Hornig
illatában pici dohány és leheletnyi füst, ízében pedig aszalt szilva, és érett fekete bogyós gyümölcsök, karonfogva a már jól megszokott mineralitással.Gerald UngernélA konklúziót már Gerald Unger birodalma felé autózva vontuk le: ahány terület, annyiféle Kékfrankos, szépen és határozottan keretezett Kopfensteinerék borkészítésről, természet- és termőhely közeli gazdálkodásról alkotott elképzelése, sőt, nem csak a keret, a benne lévő kép is szép. Ja, és persze az új címkék is, hiszen ahogy az a két nap folyamán kiderült, több pincészet is újított e téren a tavalyi évekhez képest.Aztán megérkeztünk Gerald Ungerhez, aki szüleitől, Maria és Franz Ungertől vette át a borászatot. A tágas terek, a súlyos hatalmas faasztal a vérvörös rózsákkal, a szürke betonfelületeket megtörő képek, a nagy üvegtáblák mögé "rejtett" hordók, és a modern dizájn adott egyfajta tavalyi
Schützenhof
hangulatot, amely egyébként aznap többször is megismétlődött (később StephanO-nál, és Uwe Schiefernél is hasonló környezetben szeretgethettük a Kékfrankosokat). A címkék itt is gyönyörűek és kifejezők, a polcokon összehasonlításképpen még láthattuk a régebbi évjáratos palackokat.Gerald Ungernél kézzel fogható a termőhelyItt már belekóstolhattunk az idősebb, 40-50 éves tőkék termésébe is: a
Limitation
nevet viselő
2011-es Kékfrankos barrique hordóban érett, intenzív, meggyes-fahéjas aromákkal, kerekséggel, bársonyossággal, ásványos vonalakkal. A
2011-es Gerus házasításban - Kékfrankos, Cabernet Sauvignon, Merlot - pedig szépen kirajzolódott a Kékfrankos alap, fűszeres zamatokkal, némi sós karamellával, fekete bogyós, aszalt gyümölcsökkel, valamint erőteljesebb felépítéssel, határozott, mégis barátságos tanninokkal. Gerald Unger boraiban - bár határozott vonalakban jelen van a terroir - mégis leginkább a gyümölcsösséget, a fajta adta zamatokat és tulajdonságokat érezhettük, így egy újabb tapasztalattal - és megjegyzendő borásszal - találkoztunk személyében.
Pezsgő(s) fogadtatás StephanO-éknál