Számtorta

  • 2019.08.30.
  • 9

Nagyon régóta terveztem már számtortát sütni, és az, hogy 25-én lettem negyedévszázados, pont tökéletes alkalom volt ????A piskóta hozzávalóit egyben adom meg, de én két részletben csináltam, így egyszerre egy 5 tojásos piskótát készítettem.Nekem a krém kb negyede kimaradt, így abból és a lehulló piskótából akár pohárkrémet is készíthettek.Hozzávalók:Piskóta:10 tojás10 ek cukor10 ek liszt10 g sütőporKrém:250 g fehér csokoládé5 dl habtejszín500 g mascarpone20 g zselatin fixDíszítés:csokoládégyümölcsElkészítés:A kockára tört csokoládéra öntsük rá a felforralt tejszínt, és kavarjuk csomómentesre.Fedjük be folpackkal, és tegyük hűtőbe egy éjszakára, hogy visszahűljön.Másnap kezdjük el verni, majd amikor el kezdett keményedni, adjuk hozzá a zselatin fixet, és azzal is verjük pár mp-ig.Majd adjuk hozzá a mascarponét, és verjük keményedésig.A piskótát én két részletben készítettem el.A tojásfehérjét a cukorral verjük kemény habbá.Adjuk hozzá a tojássárgáját, lazán pár mozdulattal forgassuk össze.Majd adjuk hozzá a lisztet, valamint a sütőport, és óvatosan forgassuk egyneművé.Oszlassuk el sütőpapírral bélelt tortaformába.