Még pár nap nyár " Barackos pohárdesszert

  • 2018.08.27.
  • 2

A baracknak a pohár áll a legjobban.Tudom, nagyon sok finom barackos süti létezik, de valahogy mégis pohárdesszertben állja meg a legjobban a helyét.Nem az első barackos pohárkrémem ez, készült már müzlivel egy nagyon hasonló. Megmagyarázni nem nagyon tudom, hogy miért, de valahogy ha barackról van szó, először mindig pohárkrémes megoldás ugrik be Pedig sütöttem már tortát is barackkal, de lehet, hogy erre mondják, hogy kivétel erősíti a szabályt. Ha barack, akkor pohár. Jól áll neki, és kész! Barackos pohárdesszertHozzávalók:(2 pohárhoz)35 g zabkeksz15 g vaj250 g mascarponeízlés szerint porcukor vagy méz (én 15 g porcukrot tettem bele)fél rúd vanília kikapart magjai2 egész nektarin (vagy más barack)A zabkekszet mozsárban morzsásra törjük. A vajat felolvasztjuk, hozzákeverjük a kekszmorzsához. Ezt a morzsát tesszük a poharak aljába, finoman lenyomkodjuk, és amíg a krémet készítjük, betesszük a hűtőbe, hogy kihűljön.Következik a krém: a mascarpone-t a porcukorral és a vaníliával robotgéppel kikeverjük, kicsit habosítjuk is, majd a kekszmorzsára kanalazzuk.Végül a barackokat megmossuk, ha nem nektarint használunk, akkor hámozzuk is meg (a nektarint nem szükséges hámozni). Vágjuk apró kockákra, és tegyük a krém tetejére. Ezzel kész is van a desszertünk Hidegen a legfinomabb!