Zsályás, tárkonyos bárányragu knédlivel

  • 2018.06.25.
  • 6

  
A múltkor Tibi, a sógorom meglepett egy báránnyal, illetve azzal, hogy amikor lemegyünk Szegedre, akkor vágják le szegénykét - és a kedvem szerint dolgozzuk majd fel. Így is történt, azaz a legutóbbi látogatásunk alkalmával hajnalban kimentünk Baktóba, ahol szegény báránynak lezárult  földi pályafutása - vagyis szűk egy órán belül már a hűtőtáskákban várta a hazautat Egerbe.
Itthon azért még kellett foglalkozni a húsokkal - a bordákat franciásan feldolgoztam, a combokat letisztítgattuk, de egyben hagytuk, a hús egy részét szépen felkockáztuk, na meg daráltunk is egy szép adag húst - vagyis fagyasztás előtt azért melóztunk még a báránnyal egy keveset.
A srácok a hétvégére hazaérkeztek, és amikor Tomi megtudta, hogy lehetőség van bárányt ebédelni, akkor azt kérte, hogy legyen egy jófajta ragu, Ő pedig elkészíti a knédlit - így egy klassz közös főzésben volt részünk, amit mindig is szeretünk mindketten.
Hozzávalók a raguhoz:
1 kg felkockázott bárányhús
3 szál újhagyma
2 fej vöröshagyma
1-2 szál gyökér zöldség
4 szál répa
8-10 nagyobb fej csiperke gomba
1 marék friss zsályalevél
2 szél friss tárkony
1 marék friss petrezselyem zöld
4-5 gerezd fokhagyma
2 dl száraz fehérbor
liszt, tejföl a habaráshoz
só, bors, kevés chili
2 ek zsír


Az újhagymát és a vöröshagymát kevés zsíron megdinsztelem - és gondolom, felmerül a kérdés, hogy miért kell az újhagyma? Szóval úgy éreztem, hogy egy friss, kicsit "zöld íz" nagyon jót tenne a ragunak - és szerintem ez így is lett. Tehát amikor már a fedő alatt a hagymák kiadták az illatanyagaikat, akkor a szépen megtisztogatott és felkockázott bárányhúsokat beleszórtam az edénybe - és hagytam, hogy szépen kifehéredjenek.




Ezt követően sóztam, borsoztam a húst, majd érkezhettek a felkockázott gyökér zöldségek. Az az igazság, hogy én ezt a zöldséget nagyon szeretem mint ízorgiát, de szinte teljesen szét szoktam főzni - úgyhogy nálam ez mindig elég hamar belekerül a ragu alapjába.


A hús a só hatására egy kicsit már levet is ereszt, de jöhet Tóth Feri bácsi száraz fehér bora, érkezhet a feldarabolt zsálya és tárkony levél - majd továbbra is fedő alatt rotyoghat a ragu.


Amikor már kicsit elkezd puhulni a hús, de még nem omlós - akkor jöhetnek a répa kockák is, na meg a felaprózott fokhagyma darabkák is, vagyis tovább gazdagodik a ragunk ízvilága. Kicsit később ismét kóstolgatok, a hús tovább puhult, a répa is lassan kész - vagyis érkezhetnek a felkockázott gombák és a friss petrezselyem zöldje. Na ettől aztán tényleg olyan szép és kerek ízvilág jön létre, hogy most én is nyelek jó nagyokat ...




Véghajrának már csak egy könnyed habarást csinálok, Tomi pedig szépen elkészíti a knédliket - vagyis már csak a teraszon meg kell teríteni, a poharakba ki kell tölteni a gyöngyöző, pincehideg rozét, és élvezhetjük az ízeket.