Gyümölcsleves és Libamell

  • 2016.02.16.
  • 9

Én már ELLA nélkül nem tudok léltezni, de ezt már jó párszor leírtam. Nem csak azért, mert nagyon hamar elkészülnek benne az ételek, hanem főképp azért, mert még az ízük is teljesen más, mint amit hagyományosan főzünk. Sokkal finomabb!A gyümölcslevessel nagyon kevés dolgom volt, mivel a tavalyi évben rengeteg gyümölcsöt befőztem, és most ezeket használjuk fel, akár napi szinten, önálló ételként, vagy esetleg más ételek mellé. Most önálló ételként végezték Ellában.

Ellába beleöntöttem 2
tasak fagyasztott
meggyet (ez még tavaly előtti)
és két üveg (fél literesek) sűrített almalét. Ez helyettesítette az almát, s egyben sűrített is.Kissé sóztam, de már nem édesítettem, mert maga a gyümölcs is ízletes. Fűszerek sem kellettek bele, mert az üvegbe zárt gyümölcs finoman ízesített. Kézi
beállítással
2 percig főztem. Amikor az idő lejárt, vártam 20 percet, majd levettem a kukta tetejét és folytattam a feltöltést.Került bele még 2 üveg ringló szílva és 1 üveg cseresznye.
4 evőkanál gluténmentes vanília pudingot elkevertem 3 dl sűrű cocomassal és ezzel még sűrítettem a levesen.Még 1 percig összeforraltam
és már el is készült.

2 db fél libamellet bevagdostam, mindkét oldalát besóztam. A kukta másik edényébe 4 evőkanál kacsazsírt tettem és erre helyeztem rá a libamelleket. 1 fej fokhagymát megtisztítva, cikkekre szedve hozzáadtam.Az edényt beleraktam a kuktába és hús programon elkészült. Nagyon finom, omlós és nagyon ízletes lett.
1 db nagyob krumplit meghámoztam és csíkokra vágtam. Megmostam és egy tiszta konyharuhával leszárítottam, hogy amikor sülni fog ne fröcsköljön. Amikor a libamell elkészült és már hült is egy kicsit a kukta, levettem a tetejét, kiszedtem a libamelleket, s az edényben lévő liba-kacsa zsírba beleraktam a csíkokra vágott krumplit. A fokhagymás zsírban nagyon finomra sült kb
4 perc alatt.
Házi csemege uborkával fogyasztottuk. (ez az, ami lemaradt a fotóról) :-)