Fözés karantén idején

  • 2020.03.16.
  • 6

Ha már annyi mindenki a beszél a karanténról, én is. Először is azért, mert egyszerre van és nincs gyakorlatom benne. Mivel hosszú évek óta itthon vagyok, én már régóta egyfajta bezártságban élek. Viszont ez csak egyszemélyes volt, mindenféle külső korlátozástól mentes. Ez a mostani helyzet más, mert gyakorlatilag meg fog állni az élet.
Gondolom, aki már megtehette, feltöltötte a készleteit. Nem is azért érdemes kicsit felhalmozni, mert hogy nem lesz élelmiszer, hanem mert így nem kell kijárni naponta, illetve elkerülhető az esetleges sorban állás, valamint sokaknak munka, tehát pénz kiesés is, így a spórolás mindenképpen javallt. Aki még csak eztán tervezi a nagybevásárlást, annak már lesznek nehézségei: tömeg, és kifogyott készletek. Először is, miből érdemes többet tartani otthon?Szárazáruk: bab, sárgaborsó, lencse, csicseriborsó. Meglepődve tapasztaltam ma, hogy a magyar sokkal jobban szereti a sárgaborsót, mint a lencsét, ugyanis előbbit nem kapni sehol, lencse viszont van még mindenhol. Ezt is megértük: felesborsó hiány van. Pedig hogy szidta mindenki anno a menzai betonfőzeléket...Gabonafélék: rizs, gersli, zabpehely, kukoricadara, köles, hajdina, bulgur, kuszkusz és a legalapvetőbb: liszt.
Cukor, porcukor, só, kakaópor, kávé, teafélék.Fűszerkészlet, pirospaprika, leveskockák.Porélesztő, illetve élesztő, ez utóbbi remekül fagyasztható. Akinek van fagyasztója: húsfélék, fagyasztott zöldségek és gyümölcsök.Aki tudja tárolni: füstölt húsok, kolbászfélék. Illetve ezek vákumfóliázott változatai.
Vákumozott zacskós savanyú káposzta, savanyúságok, lekvárok, befőttek, üveges zöldségfélék: zöldbab, bab, lencse, gomba, stb...Alma. Száraztészták.Paradicsomkonzervek, pürék, levek.Fóliázott sajtok.Tojás. Hagyma, fokhagyma, krumpli, fejes káposzta, kelkáposzta, sárgarépa, fehérrépa, zeller.Zsiradékok: vaj, margarin, zsír, olajok, ecet.Alapvető gyógyszerek, C-vitamin, Kalcium, kötszerek, köhögéscsillapító szerek, fertőtlenítők.Tisztítószerek, papírzsebkendő, törlőkendők, WC papír, tusfürdő, fogkrém, fogkefe, mosószer, öblítő, hypo, szódabikarbóna, teafaolaj.A karantén nem csak készletfelhalmozást jelent, hanem a spórolósan főzést is, azt is, hogy mindent felhasználunk, étel nem megy a kukába. Sokunk eddig is így főzött, de sokaknak ezt most kell megtanulni: hogy az étel élet és érték.Ha van maradék kenyér, ami már több napos: felvágható kenyérkockának, megszárítható és később krémlevesekhez, zsömlegombóchoz kiváló. Bundás kenyér. Kenyérfelfújtak, pl. máglyarakás. Ha még nem annyira száraz, de már nagyon morzsás: zsemlemorzsának vagy robotgéppel, vagy kézzel kimorzsolható, megszárítható. Leves sűrítéséhez, például ilyen a finom nyári hideg gaspacho is, de sok olasz leves is szikkadt kenyeret használ sűrítésre. És itt jön be a képbe még anyukám kedvenc húsleves utáni mártása a főtt hús mellé, a zsemlemártás. De nézzetek körül a leves címkénél, több kenyéralapú levesrecept is van a blogon.Kenyérsütés házilag. A legegyszerűbb a dagasztás nélküli házikenyér, bárki meg tudja csinálni. Ha spórolnánk az élesztővel, Limara tanácsait érdemes betartani. Ha nem lenne élesztőnk, az ír szódabikarbónás kenyér, vagy a szódás pogácsájuk is süthető. Savanyú tejtermék (kefír, író, joghurt, tejföl) hiányában kevés ecet vagy citromlé is beindítja. Ha nincs semmilyen szerünk a buborékosításra, akkor süthetünk indiai laposkenyereket: csapatit, rotit, paratha kenyeret, tortillát, stb... Csinálhatunk szamoszát, isteni finom.Krumpli, tészta főzővizét nem öntjük el, remek alaplének. Ha otthon gyúrnánk a tésztákat, ilyenkor érdemes spórolni a tojással, vagyis nem az olasz alapszabályt betartani, miszerint ahány 10 dkg liszt, annyi tojás, hanem mondjuk 30-40 dkg lisztenként egy tojás, a többi víz.Ha szeretjük a joghurtot vagy kefírt, lehet otthon készíteni akár tartós tejből is.Ez az időszak remek például arra is, hogy megtanuljunk házitésztákat csinálni, mert sokaknak lesz rá ideje. Ajánlom a csodás, gyakorlott olasz nagyikat.

Perpill. ennyi jutott hirtelen eszembe. Nézelődjetek a blogon. Olvassatok, sétáljatok a természetben, nézzétek meg az elmaradt filmjeiteket, sorozataitokat, hallgassatok koncerteket, nézzetek előadásokat, színházi közvetítéseket, meditáljatok, fessetek, varrjatok, kössetek, kertészkedjetek, cseteljetek órákat a családdal, barátokkal. stb... annyi mindent lehet otthon is csinálni.