Bizánci marharagu & marhahúsos, babos házimetélt

  • 2018.02.02.
  • 5

Sokszor a maradékokból lesznek a legjobb fogások. Mindenesetre, soha nem érdemes semmit sem kidobni, a konyha tényleg alkimista műhely: minden átalakulhat valami egészen mássá.Tegnap megcsináltam Rick Stein egyik ételét a Velencétől Isztambulig sorozatából, méghozzá egy több mint ezer éves bizánci receptet: marhahús levendulával, borral és naranccsal.A helyzet az hogy olyan jó volt, hogy mire észbe kaptam, eltüntettük - három kis darab hús és sok szaft maradt csak belőle. A maradék oly kevésnek tűnt, hogy még egy adagot sem adott ki. Kombináltam hát babbal és friss házi tésztával, így kiadós lett és isteni finom. A képen nem látszik, de a finom szaftot a tészta beszívta és mennyei íze lett tőle. Az utóbbi idők legjobb ebédjeit ettük tegnap és ma.A bizánci marha receptje: 1 kg marhalábszár, 3 narancs leve, 2 dl vörösbor (én szekszárdi rozéval csináltam, mert kivételesen nem volt itthon vörös nedű), 3 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál méz, só, frissen őrölt bors, 1 csapott evőkanálnyi szárított levendula, 1 teáskanál köménymag, 1/2 mokkáskanál római kömény, 1 teáskanál vörösborecet, 4-5 evőkanál olívaolaj. Ez 4 főre elegendő bőséges körettel.A recept a 30. perc után következik.A marhahúst nagyobb darabokra vágjuk, a felhevített olívaolajon körbesütjük. Felöntjük borral, narancslével, borecettel, és fűszerezzük. A fokhagymagerezdeket csak félbevágva adjuk a raguhoz. Lefedve a hús puhulásáig főzzük, ha szükséges, utánaízesítjük bizonyos idő eltelte után, mert változik sokat az íze. Kellhet bele még méz, vagy borecet vagy fűszer. Ha a szaftját nagyon elfőné, mindig egy kevés vizet utánaönthetünk. Hámozott, csak félbevágott, főtt burgonyával tálaltam. (A fokhagymát én adtam a receptúrához, nekem hiányzott belőle a telt íze.)És a babos metélt: a maradék kevés húst apróra vágtam, visszatettem a szaftba a lecsöpögtetett tarkabab konzervvel együtt. Összerottyantottam, és a 35 dkg durumbúzából készült metéltet főlés után egyből a raguba szedtem, átkevertem. Reszelt Marcsi-féle parmezánnal tálaltam. Ez két főre szóló adag.