12 év...

  • 2021.03.04.
  • 8


Tejfölhabos Zuppa Inglese-torta

Az utóbbi hetekben nem nagyon jutott idő a sütisütésre – ami a blogon talán nem igazán vehető észre. :D Szerencsére március 4. előtt egy nappal – épp a hét közepén – lehetőség nyílt a komolyabb édességen való agyalásra és szerencsére az elkészítésére is.A fent említett dátumot azért emeltem ki, mert az én életemben ez háromszorosan is nevezetes. Az elsőt inkább fedje jótékony homály, mert annak már nincs jelentősége, de a 2. és a 3. mind a mai napig kiemelt fontossággal bír: a Kutyafüllel ui. 12 évvel ezelőtt ezen a napon költöztünk össze (el sem hiszem…!), ill. 4 éve szintén március 4-ét írtunk, amikor a 2 hónapos Trygi cicánkat hazahoztuk. Mindkettő jó döntésnek bizonyult. ;)Mi egyébként nem nagyon tartjuk számon ezt a nevezetes dátumot, pontosabban maximum szóba hozzuk és elcsodálkozunk rajta, hogy már megint eltelt egy év. Csak a nagyon kerek évfordulókat ünnepeljük meg egy éttermi ebéddel vagy vacsival. Most ugyebár ez nem játszik, úgyhogy maradt a "rendelős" étel és az sk. készített torta. Bevallom, a Zuppa Inglesémet akartam újrafotózni, de a 14 tojás láttán elment tőle kedvem, és inkább kiötlöttem valami hasonlót, de ezúttal tortának képzeltem el. Végül egészen más kerekedett ki belőle, de legalább annyira ízlett nekünk. Átmenetet képez a fent említett édesség és a tiramisu között, ráadásul pofonegyszerű. ;)A poén az, hogy március 3-án, amikor a piskóta és a krém a konyhapulton izgatottan várták, hogy befejezzük az ebédet, és azután végre egybekeljenek, nem én, hanem – a kisült piskótát meglátva, egy ártatlan kérdéssel – épp aKutyafül mutatott rá a tényre, hogy másnap van az évfordulónk: Júúúj, sütiii! Ezt az évfordulónkra sütötted? Én meg: Juj, az holnap van?! Ööö, akkor igen! Ebből is látható, mennyi romantika övezi nálunk ezt az amúgy jeles napot. Előtte 1 héttel szokott eszünkbe jutni, de a napján szinte soha – addigra elfelejtjük, és aztán később megjegyezzük, hogy megint jól kihullott a fejünkből. :D A mai nap éppen ezért rendhagyónak számít, mert miközben én a tortát mit sem sejtve fotóztam, a Kutyinyek alattomosan becsempészte a romantikát a lakásba egy gyönyörűséges rózsacsokor formájában. Volt ám hüppögés meg hápogás, hiszen én még sosem kaptam ilyen szépséget, és bizony elmorzsoltam egy-két könnycseppet is. Azt hiszem, kölcsönösen boldoggá tettük egymást. A nagy örömködés után betoltuk a fejünkbe a megrendelt ebédet, egyik nagy kedvencünket, utána pedig jóízűen eszegettük az igen finomra sikerült tortát. :)
Hozzávalók 18 cm-es tortaformához: Tésztához:2 tojásfehérje4 dkg porcukor4 dkg finomliszt½ mk. sütőporKrémhez:1 egész tojás2 tojássárgája7 dkg porcukor2,5 dkg finomliszt2,5 dkg puha vaj2,5 dl tej + tejszín fele-fele arányban1 vaníliarúd kikapart magjaiTovábbá:kb. 7 babapiskóta2 adag frissen főzött presszókávé1 ek. Portorico rum12 dkg házi mascarpone1,25 dl habtejszín5 dkg porcukor és Bourbon vaníliás porcukor fele-fele aránybantört pisztácia és mandulap { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 115%; background: transparent }elkészítés:A mascarponét előző nap 18-20 dkg 20% zsírtartalmú tejfölből eszerint a leírás szerint szerint elkészítjük.A fehér piskótához a tojásfehérjéket a porcukorral fényes, kemény habbá verjük, majd óvatosan beleforgatjuk a sütőporral vegyített lisztet. A tésztamasszát a sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük.A tésztát pár perc elteltével kivesszük a formából, lehúzzuk róla a sütőpapírt, és tortarácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.A krémhez mindhárom tojássárgáját a cukrokkal lábasba tesszük, robotgéppel habosra kavarjuk, majd simára dolgozzuk a puha vajjal és végül a liszttel.Felengedjük a vaníliamagokkal ízesített tejjel, és kis lángon, állandó keverés mellett krémmé főzzük. Akkor jó, ha egyet buggyan, majd elzárjuk alatta a lángot.A kemény habbá vert tojásfehérjét óvatosan a forró krémhez fogatjuk. Többször átkeverve kihűtjük.A piskótát visszatesszük az elmosott tortaformába, rákapcsoljuk a karimát, és a tésztalapot megkenjük rumos kávéval, valamint 2 evőkanál krémmel.A babapiskótákat félbevágjuk, megmártjuk a rumos kávéban, és körben kirakjuk velük a piskótát. A hézagokat kitöltjük kisebb darabokra vágott babapiskótával, rásimítjuk a krémet, és folpackkal befedve, 2-3 órára vagy egy éjszakára hűtőbe tesszük.A torta széléről lekapcsoljuk a karimát, és tortatálra helyezzük.A házi mascarponét simára keverjük a porcukrokkal, hozzáforgatjuk a kemény habbá tejszínt, és sima csöves habzsákba töltjük. Gömböcskéket nyomunk a torta tetejére, és megszórjuk tört pisztáciával, valamint pirított mandulával.sütési hőfok: 160°Csütési mód: alul-felül sütéssütési idő: kb. 20 perc