Mogyorókrém házilag

  • 2020.10.09.
  • 7

Sőt csokoládés mogyorókrém, hiszen az úgy a jó! :D Imádom, amióta legelőször kóstoltam, még gyerekként. :) Akkoriban kb. szökő évente egyszer jutottam hozzá, és akkor sem a nagyobb üveges verzióhoz, hanem a letéphető fóliás, műanyag dobozkában lévő, szinte csak egy nyalatnyi adaghoz. „Jugóból” hozták a nagynénémék, és Cipiripi volt a neve – még a reklámjára is emlékszem. :D Persze volt magyar változata is, de ahhoz valahogy még ritkábban volt szerencsém – amúgy azért is a nagynénémet illeti a hála. Aztán hosszú évekre feledésbe merült a mogyorókrém, míg nem az utóbbi években egyre gyakoribb vendég lett nálunk – csoki és egyéb bolti nyalánkságok helyett –, sőt egy időben futószalagon ettük a legismertebb márkanevű változatát, amit akár pénztemetőnek is nevezhetnénk. Erről aztán átszoktunk egy olcsóbb, mégis sokkal finomabb márkára, miközben minden egyes vételkor szentül megfogadtuk, hogy „de most már aztán tényleg ez lesz az utolsó üveg!” :D Már valóban szégyenletes volt az a mennyiség, amit mi ketten a Kutyafüllel bekanalaztunk. Mind egészségügyi (cukor + zsír), mind környezetvédelmi szempontból (pálmaolaj) dicséretes volt az a döntés, hogy nem veszünk több bolti mogyorókrémet. Az utána való vágyakozás szerencsére gyorsan alábbhagyott. De az ezer éves terv, hogy én is elkészítem, továbbra is a levegőben lógott. Most végre nekifogtam. :) Már így elsőre is nagyobb adagot készítettem, mert egy részét ajándékba szántam a barátainknak, akiktől egyébként a felhasznált mogyoró származik.A konzervatívabb ízlésű olvasóimat ne ijessze el a kókuszzsír és a kókusztejpor használata, mert attól még ez a változat is nagyon finom. ;) A kókusztejport egyébként még Malajziából hoztuk, és a zacskó azóta várta, hogy mikor bontom ki végre. :DFontos megjegyeznem, hogy semmiképp sem várhatjuk a házi mogyorókrémtől, hogy állagra pont olyan legyen, mint a bolti – ez ui. nem annyira krémes, mivel a mogyorót lehetetlen annyira finomra megőrölni házilag. Viszonylag kevés zsiradékot kevertem hozzá, mert úgy éreztem, pont elegendő bele a kisebb mennyiség is.Az biztos, hogy bár rusztikusabb, nagyon mogyorós és kellően csokoládés – igazi ízbomba! :) Hozzávalók kb. 50 dkg krémhez:25 dkg török mogyoró15 dkg étcsokoládé (70%-os, pl. Szerencsi)5 dkg tejcsokoládé6 dkg finomítatlan nádporcukor1 púpozott tk. holland kakaópor3 dkg kókusztejpor5 ek. folyékony kókuszzsír vagy egyéb, semleges ízű növényi olajelkészítés:A mogyorót zsiradékmentes serpenyőben, kis lángon, néha megkeverve addig pirítjuk, amíg a rajta lévő hártyás héj pattogni nem kezd. Konyharuhára borítjuk, és a mogyorószemekről a konyharuha segítségével ledörzsöljük a héjat. Hűlni hagyjuk, majd ledaráljuk (nagy teljesítményű turmixgépben, késes aprítóval vagy hagyományos darálóval).A kétféle csokoládét felaprítjuk, majd a porcukorral, a kakaóporral és a folyékony kókuszzsírral együtt fém tálba tesszük. Vízgőz fölött felolvasztjuk.Az olvasztott csokoládét a kókusztejporral vegyített őrölt mogyoróra öntjük és alaposan összekeverjük. Ha szükséges, botmixerrel tovább krémesítjük.A kész csokoládés mogyorókrémet befőttesüvegekbe töltjük és hűtőbe tesszük. Fogyasztás előtt meleg vízzel teli tálba állítjuk, és pár perc után átkeverjük, hogy újra folyós állagú legyen. Megjegyzés:A recept vegán diétába is könnyen beilleszthető, amennyiben vegán csokoládéból készítjük.
p { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 115%; background: transparent } a:visited { color: #800000; so-language: zxx; text-decoration: underline } a:link { color: #000080; so-language: zxx; text-decoration: underline } p { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 115%; background: transparent } a:link { color: #000080; so-language: zxx; text-decoration: underline }