Juhtúrós-zöldséges kölesfelfújt tejfölös joghurtöntettel

  • 2020.06.03.
  • 7

Az utóbbi napok nem éppen a főzésről szóltak, ui. nem volt szabad megerőltetnem magamat, de mivel utálom sokáig lógatni a lábamat, abból az időből, amit az itthoni munkavégzésre engedélyeztem magamnak, inkább az édességkészítéshez csíptem le. Úgyhogy ebédre jobbára csak a könnyen és gyorsan kivitelezhető étkek maradtak. A hűtőben fellelhető néhány alapanyag lejárati ideje miatt viszont már kezdtem aggódni, így hát olyan ételt kellett kitalálnom, amibe ezeket egyszerre belepakolhatom, sőt legalább felhasználhatok egy nagyobb mennyiséget a polcon minimum 2 hónapja felbontatlanul álló kölesből. Az alapötlet egy másik gasztroblogról származik – habár sós rizskochhal máshol is találkozhatunk –, de én rizs helyett kölest használtam, ill. a készítés módjában is van némi eltérés. Sőt a többi hozzávalón is variáltam egy csöppet.Mivel a kölesfelfújt édes változatát imádom, tudtam, hogy sósan is működni fog. Bár cseppet sem nevezhető bonyolultnak, mint ahogyan az elkészítése sem hosszadalmas, de nekem most a zöldségek felaprítása, lereszelése is bőven elég volt. A munkám eredménye ettől függetlenül igencsak szerethető lett, arról nem is beszélve, hogy a mennyiségét tekintve megkíméltem magam attól, hogy másnap is főzzek. :DMagában is laktató, de köretként is ehetjük.Hozzávalók 4 személyre:Kölesfelfújthoz:30 dkg bio köles1 fej (kb. 10 dkg) vöröshagyma2 gerezd fokhagyma½ kaliforniai paprika (kb. 10 dkg, nálam zöld színű)5 dl zöldség- vagy csirkehúsalaplé2,5 dkg mangalicazsír20 dkg cukkini15 dkg juhtúró10 dkg reszelt Cheddar sajt8 dkg vaj + a sütőtálhoz4 nagy tojás1 tk. őrölt kurkuma1 ek. morzsolt oregánóőrölt színes borssó2 ek. aprított petrezselyemzöldje + a tálaláshozTejfölös joghurtöntethez:4 púpozott ek. tejföl4 púpozott ek. görög joghurtőrölt színes borsagavé szirupelkészítés:A finomra vágott hagymát az aprított fokhagymával és a paprikával együtt a lábasban felhevített zsíron megdinszteljük.Hozzáadjuk az átmosott, lecsepegtetett kölest, és megfuttatjuk a hagymás alapon. Felöntjük a forró alaplével, és kis lángon, fedő alatt puhára főzzük. Hagyjuk langyosra hűlni.A meghámozott, nagy lyukú reszelőn lereszelt cukkinit megsózzuk, és negyedórát állni hagyjuk.A puha vajat önmagában kihabosítjuk, a tojások sárgájával tovább habosítjuk, majd belekeverjük az aprított petrezselyemzöldet. A fűszerekkel ízesítjük.A kölesbe vegyítjük a levétől kinyomkodott cukkinit, a juhtúrót, a reszelt sajtot, és hozzádolgozzuk a kikevert tojássárgáját. Végül beleforgatjuk a kemény habbá vert fehérjét.A kölesmasszát elosztjuk a kivajazott sütőtálban, és megsütjük. Negyedórát hűlni hagyjuk, majd szeletekre vágjuk, és megszórjuk aprított petrezselyemmel, juhtúróval.Az öntethez a hozzávalókat összekeverjük, és a felfújt mellé kínáljuk.sütési hőfok: 170°Csütési mód: hőlégkeveréssütési idő: kb. 50 percMegjegyzés:A különféle márkájú kölesek főzési idejében vannak eltérések, ezért a felhasznált folyadékmennyiség változhat. Én a dm saját márkás bio kölesét szeretem a legjobban, mert nagyon gyorsan megfő. p { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 115%; background: transparent }