Brokkolikrémes palacsinta

  • 2015.02.01.
  • 2

Vendégeket vártam, amire többek között egyik menü hortobágyi palacsinta volt. Mivel a vendégeim között vegetáriánus is volt így neki brokkolikrémes palacsintát készítettem. Nagy sikert aratott a többiek között is, akik megkóstolták.Többen elkérték a receptjét.Hozzávalók:Palacsinta az alaptészta szerint1 fej brokkoli12,5 dkg mascarpone sajt3 gerezd fokhagymaBesamel mártáshoz:5 dkg vaj2 ek liszt0,5 l tej10 dkg reszelt sajtAz alaprecept alapján kisütöm a palacsintákat annyi különbséggel, hogy cukrot nem teszek bele.Brokkolit kevés sós vízben megpárolom. Leszűröm, és turmix géppel pépesítem. A brokkolikrémet összekeverem a mascarpone sajttal, sóval, borssal és
a szétnyomott fokhagymával
ízesítem. Megtöltöm a palacsintákat úgy, hogy háromszögletűre lehessen hajtani, majd sütőtálba fektetem őket, egy kicsit egymásra is érhetnek.Elkészítem a besamel mártást: a vajból, lisztből világos rántást készítek, s a tejjel feleresztve, állandó keverés mellett lágy tejföl sűrűségű mártást készítek. Ízesítem sóval, reszelt szerecsendióval, majd a palacsintákra öntöm, megszórom a reszelt sajttal.
Forró (180-200 fokos) sütőbe teszem, s addig sütöm, míg a sajt a tetején szép aranybarna lesz.