Kapros marhahúsos töltött tök

  • 2018.06.15.
  • 2

Tökfőzelék helyett készítettem, mert én azt nem igazán szeretem, viszont a tököt és a kaprot amúgy igen. Úgyhogy ezt találtam ki egyik nap egy klassz vacsorának és másnapi ebédnek.Maradék újrahasznosítás is volt egyben, mivel várakozott a hűtőben főtt köles előző napokról, viszont a kölesnek az nem áll jól, kiszárad, natúr köretként nem igazán jó megenni. Alapesetben ilyenkor felturbózom zöldségekkel, olívaolajjal, citromlével, hallal esetleg, mint egy salátát és máris jobb színben és ízben tündököl. Most azonban tartalmasabb ételre vágytam és tudtam, hogy A férfi is inkább egy marhahúsos verzióért fog rajongani, így született a töltött tök.Jó tanács, mielőtt nekiálltok a tök belsejét kimagozni és nem marad semmi a húsából, hogy ne tegyétek! Mert az elősütésnél a magok átpuhulnak, így nem érződik, ha visszakerül a töltelékbe, másodszor, kiderült, hogy még plusz ízt és textúrát is ad az ételhez, ugyanis sütésnél a felülre kerülő magok megpirulnak és ropogni fognak, ami külön piros pontot kapott.Nagyon finom nyári étel, gyorsan elkészül, elkészíthetitek cukkiniből is, köles helyett rizs is jó, és bármilyen hús.Hozzávalók 4 főre:2 db tök40 dkg darált marhahús1 fej vöröshagyma v pár szál újhagyma2 duci gerezd fokhagyma2 deci köles1 csokor kaporsó, borsolívaolajUborkasaláta:2 dk kígyóuborka1 kis doboz natúr joghurt1 gerezd fokhagyma1 mokkáskanál almaecetsó, borsTetejére: 5-10 dkg kecskesajt( feta v más sajt is jó)Elkészítése:A salátához lereszeltem az uborkát, megsóztam, állni hagytam 5-10 percig, majd kicsavartam a levét, reszeltem hozzá fokhagymát, megcsorgattam almaecettel, és összekevertem a joghurttal, valamint megborsoztam. Betettem a hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek.A tököket hosszában félbevágtam és 180 fokra előmelegített sütőbe toltam 20-25 percre.Ezalatt felkockázott vöröshagymát kevés kókuszolajon megfonnyasztottam, majd hozzáadtam a darált húst és lepirítottam, sóztam, borsoztam.A köles nekem előző napi maradék  volt, amit dupla mennyiségű vízbe főztem meg.A kaprot felaprítottam, a tököt kivettem a sütőből és kivájtam egy kanállal a belsejét. A magokat nem szedtem ki, mert átpuhultak, amik a töltelékben a sütésnél felülre kerültek, azok pedig ropogósra pirultak és ez ízben külön jót tett az ételnek.Egy nagy tálban összekevertem a kölest, a húst, a kaprot, a tök kikapart belsejét, belereszeltem a fokhagymákat, fűszereztem, és belekanalaztam a tökök belsejébe, amit előtte szintén picit sóztam és borsoztam.A tetejét meglocsoltam vékonyan olívaolajjal, rámorzsoltam a sajtot és betoltam a sütőbe kb. 20 percre, míg a tök teljesen átpuhult és a sajt megpirult a tetején.Hasonló bejegyzések:Nem unalmas a karalábé! – Kapros tonhalas töltött karalábéKapros tök ropogós morzsávalTavaszi töltött tökMarhahúsos vöröslencse curryMarhahúsos édesburgonyás borsós egytálSült csirke kapros brokkolis egresmártássalCsirkés barackos töltött cukkiniAlmás sajtos sült tök