Hogyan süssünk jó kacsamellet – házilag, egyszerűen

  • 2014.10.23.
  • 1

Jaj, Isten ments, hogy elvegyem a mesterszakácsok kenyerét azzal, hogy oktatásba kezdek, sokkal inkább szeretném megosztani hétköznapi
konyhatündér társaimmal tapasztalataimat e téren.Tény, az éttermek étlapjain nem tartozik a legolcsóbb fogások közé, és valljuk be, sokan jártunk már úgy, hogy vagy túl rágós volt, vagy túl véres … LÉn azt gondolom, hogy azért nem sütünk át teljesen bizonyos húsféléket, mert, ha teljesen átsütnénk, akkor elveszítené szaftosságát, porhanyósságát és száraz, kemény húsdarab volna a végeredmény. Persze vannak, akik azért tartják magukat ínyencnek, mert véresen eszik a kacsamellet vagy a steaket én nem ebbe a táborba tartozom. A steaket félig átsütve, a kacsamellet pedig rózsaszínre sütve szeretem, mert ez esetben a hús puha és szaftos marad még, de már nem nyers. Úgyhogy a célom az volt, hogy szaftos, rózsaszín kacsamellet süssek, amely már egyáltalán nem nyers, de még nagyon puha, omlós.Első osztályú, de teljesen átlagos fajtájú pecsenyekacsa mell állt a rendelkezésemre (25 dkg/db) és mondhatom, hogy csodás végeredményt kaptam belőle.
Az eljárás nagyon egyszerű. Bemelegítettem a sütőt 200 C fokra.A szobahőmérsékletű kacsamellet Maldon sóvirággal és frissen őrölt borssal fűszereztem és bőrével lefelé hideg, vastag aljú serpenyőbe helyeztem és maximumra vettem a hőt alatta. Amikor komolyabban sercegni kezdett, akkor 25%-al mérsékeltem a hőt alatta. Addig sütöttem, amíg láthatóan szép piros, ropogós nem lett a bőre, de ne süssük túl sötétre. Ekkor megfordítottam. Addig sütöttem a másik oldalán, amíg szép színt nem kapott, tehát kérget sütöttem rá, hogy a szaftok bent maradjanak.Ekkor betoltam a forró sütőbe és 15 percig sütöttem.
(Ha véresen szerettem volna, akkor 10-12 percig, ha jól átsütve, akkor 18 percig.)Deszkára emeltem, 10 percig pihentettem és csak ekkor szeleteltem.Semmilyen más fűszerezést vagy eljárást nem igényelt, mert a maga egyszerűségében volt tökéletes.Sokkal gyakrabban fogok ezután kacsamellet sütni! J