Gyökérkenyér

  • 2020.03.18.
  • 2

Kezdek belejönni az otthoni pékség üzemeltetésébe, és az igazat megvallva nagyon élvezem, hogy a friss kenyér, kifli, kalács illata belengi az egész házat. Gondoltam megpróbálkozom a kovászos kenyérrel is, na de azért még nem azzal a fajtával, amihez folyamatosan kell "etetni" a kovászt, ez még csak az első egyszerűbb lépés, de azért az, hogy 1 dkg friss élesztővel lett két kenyerem, az elég jól hangzik. Két ilyen csavart kenyér jött ki belőle, és mennyei volt. Az eredeti recept Limara könyvéből való, de én abból gazdálkodtam ami itthon volt: teljes kiőrlésű rozsliszt helyett teljes kiőrlésű búzalisztet használtam és az eredeti receptben dió szerepel, de én napraforgómagot tettem bele. Úgy tűnhet, hogy sokáig tart, ami órákban mérve igaz is, de most úgyis mindenki otthon van, legalábbis remélem, és effektív dolgozni nem sokat kell vele. Most a saját verziómat írom le.Hozzávalók 2 kenyérhez:30 dkg kenyérliszt3 dl víz1 dkg friss élesztő5 dkg napraforgómag20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt10 dkg kenyérliszt1,5 tk. só3 ek. joghurt2 ek. olajElkészítési idő: 2,5 óra+az éjszakai kelesztés (10-12 óra)Sütési hőfok: 230° majd 200°Este elkészítem a kovászt: a vízben feloldom az élesztőt, majd egyszerűen fakanállal összekeverem a liszttel és konyharuhával lefedve 10-12 órát pihenni hagyom.Reggel egy tálba szitálom a liszteket, elkeverem a sóval, majd a közepébe mélyedést csinálok, ahova beleöntöm az egész kovászt, a joghurtot és az olajat, hozzáadom a napraforgómagot és jól kidagasztom a tésztát, addig amíg már nem tapad a tál oldalához, és összeáll egy gombóccá. Ismét letakarom, és hagyom 40 percig pihenni. Kettéosztom a tésztát, átgyúrom, majd gömbölyítem és újabb 15 percig pihentetem. Ezután 40-50 cm hosszú rudakat sodrok a gombócokból (én inkább rövidebbeket csináltam, hogy majd széltében keljenek inkább) és újabb 10 percig békén hagyom, majd a két végét megcsavarom, egy jól belisztezett konyharuhára emelem, egy másikkal letakarom és újabb 40 percig kelesztem. Közben előmelegítem a sütőt 230°-ra, majd előkészítek egy fém tálat vízzel. Óvatosan sütőpapírral bélelt tepsire fektetem a kenyereket és a fém tállal együtt beteszem a sütőbe, majd 20 perc után lejjebb veszem a hőfokot 200°-ra, kiveszem a tálat és további 15 percig sütöm őket. Lezárom a sütőt, kitámasztom az ajtaját egy fakanállal és 5 percig így hagyom, majd rácsra szedem hűlni és megspriccelem a tetejüket vízzel.
Tipp: bármilyen maggal próbálkozhattok, akár keverhetitek is őket. A képen szereplő tojáskrém receptje is hamarosan következik.