Citromkrémes torta

  • 2015.01.18.
  • 4

Szofikánál láttam ezt a csodás, citromkrémes meztelen tortát, ami annyira megtetszett, hogy ma el is készítettem, ez a vasárnapi ebédünk éke.Ha előre dolgozunk vele, akkor pedig nem is olyan bonyolult, mint amilyennek elsőre hangzik.Hozzávalók 21 centis tortához:A piskótához:5 tojásfehérje100 gr liszt 100 gr cukorcsipet só1 tk. sütőporA krémhez:500 gr mascarpone5 ek. porcukor1 citrom reszelt héjalemon curd (aminek az elkészítését ITT találjátok)Kezdem azzal, hogy jól kifelejtettem a sütőport a piskótából, mert a gyerekek ott nyüzsögtek körülöttem :Anya mit segíthetek...stb :) De még így is nagyon finom lett a tésztája - legközelebb azért odafigyelek :)Szóval előző nap elkészítettem a lemon curd-öt. Így ma már csak annyi dolgom volt, hogy a piskótákat és a mascarponét csináljam.
Először is a piskótákhoz felvertem a tojásfehérjét félkeményre, majd hozzáadtam a cukrot és addig vertem, amíg a hab teljesen kemény nem lett.Majd következett a sütőporos liszt (vagy a sütőpor nélküli - hihi), és ezt már óvatosan, egy fakanállal forgattam a habba. Majd 3 sütőpapírra 3, egyenként 21 centis kört rajzoltam és a tésztát 3 felé osztva, mindegyik kört megtöltöttem, elegyengettem tésztával, majd egyenként ki is sütöttem. Nagyon gyorsan, kb 10 perc alatt kész van 1-1 piskótalap, én 180 fokos sütőben sütöttem.Majd óvatosan, egy kés segítségével leválasztottam a sütőpapírról és hagytam kihűlni.Amíg a piskótalapok hűltek, a mascarponét kikevertem a porcukorral és a reszelt citromhéjjal, majd összeállítottam a tortát. Mivel nekem a mascarpone keményebb volt, mint a lemon curd, így először a mascarpone-krémet kentem a lapokra (szintén 3 felé osztva, majd erre kentem a lemon curdből.
Ezután már csak egymásra pakoltam a lapokat, a tetejét kicsit "márványoztam" azaz egy kiskanállal a lemon curd-öt belekavargattam körkörösen az alatta lévő mascarponéba, majd megszórtam reszelt citromhéjjal és már kész is a remekmű.
Akár azonnal is lehet tálalni, de hűtőben is pihenhet, amíg jól be nem faljuk.(A narancssárgás citromhéj senkit ne tévesszen meg, nem narancsot reszeltem rá, hanem sikerült végreMeyer citromot vásárolni, ami egy kicsit narancsosabb ízhatású és színű citromféle.)

Címkék

Torták