Cserépben sült kalács

  • 2020.06.12.
  • 4


Hogy ez a cserép már milyen régóta megvan! Mindig csak rakosgattam, rakosgattam, aztán csak üvegtetőket tartottam benne. Nem is tudom, hogy most mi vitt rá, hogy elővegyem, és megsüssem ezt a nagyon finom kalácsot? Csak jött az ötlet, és már készítettem is. Persze nem volt ilyen gyors, mert a spirálkalácsnál alkalmazott éjjeli kelést akartam újra alkalmazni. Annál nagyon megfelelő, de itt legközelebb a hagyományos módját választom, mert nem rövidült le az idő.
Hozzávalók:-tészta450 g liszt2 dl tej6 dkg vajcukor, sóegy tojás2 dkg élesztő + fél dl tej+ cukor felfuttatva...kandírozott gyümölcsök,
vaj a kenéshezElkészítés:A vaj kivételével a tészta összes hozzávalóját a keverőtálba tesszük, és összegyúrjuk. A végén keverjük bele a puha vajat. Egy olajjal kent tálba tesszük, lazán rá a tetejét, és egy éjszakára a hűtőbe tesszük
Reggel kiborítjuk, átgyúrjuk, és megállapítjuk, hogy ennek bizony melegednie kell, ha kalácsot akarunk készíteni belőle. Nem megy azonnal a sütőbe, mint a spirálkalács. Egy cserepet, amit még nem használtunk másra, kibélelünk sütőpapírral, aljára is teszünk egy kört. Két cipót formázunk a tésztából, kicsit ellapítjuk, rászórjuk a gyümölcsöket, újra formázzuk, és beleillesztjük őket a cserepekbe, és egy órán át hagyjuk kelni. Hideg, 170 fokos sütőben kb 45 percig sütjük. Megkenjük vajjal a tetejét, rácson kihűtjük.
Bibliás elmélkedés:"Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet fog az asszony, belekever három mérce lisztbe, amíg végül az egész megkel." (Máté 16.1-12)Jézus ezt a példázatot arra használja, hogy leírja, mi történik egy ember életével, ha Isten megérinti. Meghall egy prédikációt, elkezd változni az élete. Aki eddig mindig rosszkedvű, pesszimista ember volt, az egyszer csak, de lehet, hogy lassacskán, derűs, bizakodó ember lesz. Isten kovásza belekerül az életébe. Hiszen mi is történik a kelt tésztánál? Egy kis darab élesztőt felfuttatunk, majd belegyúrjuk a lisztbe, és idővel a kis élesztő darabhoz képest
a tészta óriásivá nő. Ha a környezet észreveszi az ember életében a változást, akkor jó eséllyel ott is megindul valami. Végül egy
egész közösség megváltozhat egyetlen ember hatására. Vagyis Isten egyetlen embert használhat fel arra, hogy tömegek élete változzon meg. Így volt ez Szent Ferenc életével is, vagy a reformátorok szolgálata nyomán. Adja Isten, hogy mindnyájan hasznára és ne kárára legyünk Isten országának!
A
kapros durbancs recept
után egy tanulságos történet arról, hogy hogyan lehet valaki rossz kovásszá.