Kacsasült

  • 2020.04.16.
  • 8


Nagyon jó áron kaptam kacsát. Nagyon megörültem neki, hiszen ritkán kerül az asztalra. Olyannyira ritkán, hogy a legutóbbi kacsacomb receptnél el is felejtettem, hogy már készítettem.Új receptet kerestem, nézelődtem egy kicsit a neten, de aztán saját ötletből született.
Hozzávalók:1 kg kacsa3 vöröshagyma2 lila hagyma3 gerezd fokhagymaprovance-i fűszerkeverék
(katt a kék szövegre, saját)fokhagymakrém1 dl vörösborkrumplialma
Elkészítés:A kacsát besózzuk, megkenjük a fokhagymakrémmel, a fűszerkeverékkel, és néhány órán át állni hagyjuk. 20 percre beáztatjuk a Pataki tálat, majd belefektetjük a kacsát, a hasüregébe tesszük a hámozott almát, és körberakjuk krumplival, amit sózunk, és olajjal meglocsolunk. Az egészet leöntjük borral, hideg sütőbe tesszük, és fedő alatt kb 1 órán át sütjük 250 fokon. Akkor hozzáadjuk a hagymákat, és fedél nélkül még egy órát hagyjuk pirulni a sütőben. Nagyszerűen összesülnek, az a legjobb benne, hogy minden egyszerre lesz kész, a sült is, a köret is.
Bibliás elmélkedés a citromborsos kacsa receptnél:"Kacsa"- mondják az álhírre, és ebből van mostanában elég sok. Csak kapkodjuk a fejünket. Melyik forrásnak hihetünk? Ki mondja meg az igazat?
Ismerik a körbesúgós játékot? Úgy kell játszani, hogy a játékosok kört alkotnak, és a kör egyik szélén valaki súg a szomszédja fülébe valamit. Mondjuk azt, hogy Isten. Mindenki tovább súgja a szomszédjának, és mire végére ér, az lesz belőle, hogy Sátán. A betűk hasonlóak, mégis egészen más.Vagy a kabátlopásos történetet? "Hallotta, hogy Kovács úr kabátlopásba keveredett?" "Hogyne! Az ő kabátját lopták el!"Egyszer megkértem a gyermekeimet, hogy mondják el nekem, mi jut eszükbe a hazugságról. "Nem mind hazugság, ami nem igaz." - hangzott az egyik válasz. Például az, hogy 185+583=602 nem igaz, de nem hazugság. Van, amikor azt hisszük, hogy igazat mondunk, de nem igaz, ez lehet tévedés. Az a hazugság, ha szándékosan állítunk valótlant." Tovább beszélgettünk, és kiderült, hogy azért hazudnak emberek, hogy egy bajt elkerüljenek, magasabb posztra jussanak, karriert érjenek el. Tizenévesek voltak ekkor. Elég kielégítő válasz, azt hiszem."Felebarátodról hamis tanúbizonyságot ne tégy!"
- hangzik a Tízparancsolatban, vagyis ne hazudj. És ez a parancsolat együtt szerepel a
Ne lopj!, Ne ölj!
tiltással, pedig nem tűnik olyan nagy horderejűnek. Mégis az. A hazugság, a rágalmazás az Újszövetségben is együtt szerepel a paráznákkal, istengyűlölőkkel, gyilkosokkal. Méltók a halálra. Miért is?
Talán azért, mert sok tragédia származik a hamis tanúskodásból. Valakinek elvész a jó híre, már nem vásárolnak tőle, ha kereskedő. Házasságok mehetnek tönkre, rokoni kapcsolatok romolhatnak meg egy-egy valótlan állítás miatt."Továbbá, Atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dícséret, ezekről gondolkodjatok...és a békesség Istene veletek lesz." (Filippiekhez írt levél 4. rész 8.vers)