IV. ennivaló úti beszámoló Kárpát-aljáról:. 4. rész Csokitorta zefirrel

  • 2019.11.20.
  • 7

Egyik nap kirándultunk Munkácsra. A történelemből tudjuk, hogy Zrínyi Ilona két évig (1686-tól) védte a várat a Habsburgok ellen. Mára alig hallani magyar szót, pedig 1910-ben még a lakosok 73 %-a magyar volt. Ma alig 10%. Az ukrán kormány mégsem sok figyelmet fordít erre a vidékre. A várbeli felújításokra Magyarországról érkezett pénz. A nyelvtörvénnyel pedig a maradék kisebbséget is igyekszik felszámolni. Ez ugyanis arról szól, hogy csak magánbeszélgetésben és vallási alkalmakon használhatnak az emberek az ukránon kívül más nyelvet. Nem is akarjuk elhinni, hogy 2019-ben, Európában ilyen kezdeményezés egyáltalán megfordul valakinek a fejében, nemhogy keresztül viszik a parlamenten, és el is fogadják. Kárpát-alján sok település még azért színmagyar. A gyerekek nem is beszélnek mást, mert csak magyarokkal érintkeznek. Amikor a Szovjetúnióhoz tartoztak, akkor oroszul kellett tanulni, de ahhoz voltak nyelvkönyvek. Ukrán-magyar nyelvkönyvek azonban még nincsenek. Felső tagozatban mégis ukránul akarnak tanítani az összes iskolában. Isten irgalmazzon nekünk!A nap végén vásároltunk a helyi üzletben. Sok csokit vittünk haza, vettünk pelmenit, lavast, kvaszt, és sört is. Ildikó ajándékozta ezt a csomag zefirt. Nagyon finom! Gondoltam, ráteszem a tortára. Persze, már itthon.Hozzávalók:150 gr csokoládé10 dkg liszt3 tojásKb fél csomag sütőpor1 dl olaj1 evőkanál cukor1 teáskanál reszét narancshéj1 evőkanál mazsolaNutellasárgabaracklekvárzefir nevű orosz édességElkészítés:1 dl olajba beletördeljük a csokoládét, és meleg víz fölött simára keverjük.A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét a cukorral habbá verjük. Hozzáadjuk a tojássárgáját, a narancshéjat, az olajos csokit, a sütőporos lisztet és a mazsolát. Közben előmelegítjük a sütőt 200 fokra. Egy 18 cm-es tortaformát kibélelünk sütőpapírral, és abban sütjük meg. Kb 20 perc után 150 fokra mérsékeljük a hőfokot. Tűpróbáig sütjük.Ha kihűlt, ketté vágjuk, a közepébe lekvárt kenünk, a tetejére Nutellát, és ráhelyezzük a kettévágott zefireket.Hasonló csokitorta bodzavirággal.Néhány szép kép a várról:
Alex Zelenko fotójaZrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc (kisfiúként)Felirat Kazinczy Ferencztől: "Veszedelmes időkben a gondolatlanság annyi, mint vé