Töltike görögösen citromszósszal

  • 2019.07.12.
  • 7

Már van két töltike recept is a blogon, hagyományos, magyar ízesítéssel. Az egyik szőlő-, a másik karalábélevélben. Most kicsit későn eszméltem, a szomszédasszonyéknál már lepermetezték a szőlőt. Azt hittem, nem is kapok már idén megfelelő leveleket, de szerencsére egy ismerősnél egyáltalán nem permetezik. Valami vad, régi fajta lehet, aminek semmi sem árt. Már nem volt zsenge, le kellett forrázni, de jó ízt adott a húsgolyóknak. Mivel ezt a receptet sok felé ismerik a világon, gondoltam, próbáljuk ki a görög változatot. Elnevezése dolmades vagy dolmákia.A receptre itt leltem, a szószt pedig innen vettem. Apróbb változtatások vannak csak.Azért inkább bárány-vagy marhahúsból készül a Balkánon.Hozzávalók:50 dkg sertés darált hús1 dl rizs5 mentaalevél1 vöröshagyma1 gerezd fokhagymaolajsó1 mokkáskanál borsikafű1 citrom leveElkészítés:A szőlőleveleket leforrázzuk. A hagymákat apróra vágjuk, egy kevés olivaolajon megdinszteljük, hozzáadjuk a rizst, kicsit pirítjuk együtt, majd felöntjük vízzel, és pároljuk egy keveset. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy végül csak a felét adtam a húshoz. A húst sózzuk, hozzáadjuk a borsikafüvet, a citromlét és az apróra vágott mentaleveleket. Összegyúrjuk a hagymás rizzsel, és megtöltjük vele a leveleket a fenti képen látható módon. A szárat le kellene vágni, de én aláhajtottam, így jobban egyben maradt. Készült levél nélküli húsgombóc is.
A leveleseket rakjuk a lábas aljára, rákerülnek a húsgolyók, felöntjük vízzel, és addig főzzük, amíg a rizs megpuhul.
Citromszósz:Hozzávalók:5 dkg vaj5 dkg liszt2 tojássárgája1 citrom leve1 teáskanál petrezselyemlevélA vajat felolvasztjuk, és a lisztet elkeverjük benne. 5 dl-t adunk hozzá a töltike főzőlevéből, és sűrűre főzzük. A
tojássárgákat elkeverjük a citromlével, néhány kanál mártással, és a többihez adjuk. Éppen csak átforrósítjuk, sózzuk, borsozzuk, vágott petrezselymet adunk hozzá. A töltikéket ezzel a mártással öntjük le.
Pita:A pitát Noémi készítette hozzá.Hozzávalók:2 teáskanál szárított élesztő1 tk cukor160 ml szoba hőmérsékletű tej80 ml víz320 g liszt1 tk só1 tk kakukkfű 1 evőkanál olívaolaj + kenéshezElkészítés:A cukrot, vizet, élesztőt, tejet összekeverjük egy tálban. Várunk 5 percig, amíg felfut. Egy másik tálban összekeverjük a lisztet, kakukkfüvet és a sót. Adjuk az olajat az élesztős keverékhez, és vegyítsük el. Majd apránként öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz. Jól dagasszuk össze. Olajjal megkent, lefedett tálban hagyjuk kelni 40 percig. Osszuk 6 részre, és olajozott deszkán sodrófával kis 20 centis köröket nyújtsunk belőle. Olajozott serpenyőben süssük ki őket, mint a palacsintát. 1-2 perc. A recept innen.
A pitát négy részre kellett volna vágni, de nálam beindultak a magyar reflexek, és így hagytam.