Sült szőlős-mascarponés pite

  • 2017.11.22.
  • 7

Egy kis nyárutó és őszidézés. :) Nagyon szeretem a szőlőt minden formában. ...igen, bornak is, persze úgy csak mértékkel. :D Szerencsére ennél a sütinél ilyesfajta mértéktartásra nincs szükség. Csak akkor muszáj abbahagyni, ha elfogy. Ez esetben pedig minden további nélkül süthetünk egy újabb adagot. :D Idén nyáron hoztunk haza szőlőt is a Balatonról. Olyan szép fürtök cseperedtek a tőkéken, hogy vétek lett volna a seregélyeknek és darazsaknak otthagyni őket. Itthon aztán szépen betettem a hűtő aljába és folyamatosan rájártunk. Néhány fürtöt azonban félretettem, hogy valami finomságot készítsek belőlük. A hűtőben olyan jól érezték magukat, hogy még 6 hét után is úgy néztek ki, mintha azon frissiben szedtük volna őket. Ennek igen megörültem, de azért nem akartam már tovább váratni őket. :) Elolvastam sok receptet, míg végül ráakadtam erre. Nagyon megtetszett, hát el is készítettem, nagyon pici módosítással. :) Szerencse, mert most már tudom, hogy így is szeretem a szőlőt. ;)Hozzávalók egy 22 cm átmérőjű sütőformához:A tésztához:7 ek. vaj5 dkg cukor18 dkg sima liszt1 kk. fahéjcsipet sóA sült szőlőhöz:50 dkg szőlő (ha lehet, mag nélküli)2-3 ek. cukor2 ág friss rozmaringcsipet só1 ek. balzsamecetA mascarpone-krémhez:25 dkg mascarpone2 ek. porcukorA tálaláshoz:friss rozmaringA tésztához a lisztet elkeverjük a cukorral, sóval és fahéjjal. Hozzáadjuk a vajat, majd gyors mozdulatokkal összeállítjuk a tésztát.
A formába téve kézzel eligazítjuk a tésztát úgy, hogy körben peremet formálunk. Az alját villával megszurkáljuk, majd 180°C-ra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük.
A tésztát a formában hagyva langyosra hűtjük, majd abból kivéve rácsra téve teljesen kihűtjük.
A sült szőlőhöz a szőlőt leszemezzük, elkeverjük a cukorral, majd egy sütőtálban egyenletesen elrendezzük. Tetejére tesszük a rozmaring ágakat, majd 190°C-os sütőben ~20 perc alatt megsütjük.
Balzsamecetet csepegtetünk rá, majd teljesen kihűtjük.
A mascarponét a porcukorral kikeverjük. A krémet egyenletesen elosztjuk a tésztán, majd ráhalmozzuk a levétől lecsepegtetett sült szőlőt. A pitét néhány órán át hűtőben pihentetjük. Tálaláskor friss rozmaringgal díszítjük.