Lúdláb torta

  • 2013.09.09.
  • 6

A csokikómához vezető út biztosan ezzel van kikövezve. Nem tudom mi ütött belém, hogy ehhez a recepthez nyúltam, mert sem a csokit nem szeretem ennyire, sem a tejszínes vajas krémeket. Vagyis dehogynem tudom. Gondoltam kedvezek a skacoknak, meg háninak, és én is jól járok, mert nem eszek belőle.


Hániról. A fiúk éppen fogat mostak esti lefekvés előtt, amikor felcsendült a háni-háni a Mammamiában. Felismerték a háni szót, és Lóri megkérdezte: Anya ez ugyanaz a háni, amit apának mondasz? - Igen válaszoltam. - Akkor ez azt jelenti angolul, hogy Attila? Ennyi tehát a fordítói szabadságról, a vasárnapról. Meg a csacsikacsaládról. A Mammamiáról meg nagyon sokat tudnék mesélni, nem tudom elégszer megnézni, nem tudom elégszer meghallgatni, és amúgy is, ha Abba szól, én hamar táncolni kezdek. A Thank you for the music-nál pedig mindig azt érzem, hogy ennél szebben dal nem szólhat. Pedig anyukám zenéje kellene, hogy legyen, de ez van. Asszem többet mondtam magamról mint szoktam, de a lúdlábhoz nem sokat tudok hozzátenni. Illetve csak azt, hogy ez a recept nem az az édes cukrászdai, amihez szokva volnánk, hanem ez egy töményen keserűen csokis krém, amit a meggy íze és állaga tör csak meg.


Hozzávalók a piskótához:
3 tojás
70g cukor
70g liszt
1 kk sütőpor
2 ek olaj

Csoki krémhez:
375ml tejszín
300g vaj
225g étcsoki
1 ek kakaó

1 üveg magozott meggy
150g étcsoki
1,5ek olaj


A tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk az olajat, és belekeverjük a kakaós, sütőporos lisztet. Kivajazott kerek tortaformában 18C-ra előmelegített sütőben kb 15perc alatt megsütjük. Majd hagyjuk kihűlni.
A krémhez a hozzávalókat összeolvasztjuk egy lábosban, és hagyjuk kihűlni, majd habosra keverjük robotgéppel. A piskótára kenjük a krém felét. A magozott meggyet a krémre rakjuk, én kicsit bele is nyomkodtam majd a maradék krémmel befedjük, és igyekszünk egyenletesre , és vízszintesre simogatni a tetejét, mert erre jön az olvasztott csoki amit az olajjal lekeverünk. A csokiba még olvadt állapotában meggyeket rakunk, ami a szeletek közepére kerül majd.

Egy éve: Konyhai kísérletek, Karfiol pizza 
Két éve: Szilvás kelt lepény, Bazsalikomos borsós tészta