Pavlova

  • 2014.02.09.
  • 6

Andi barátnőm oly sokszor sütötte már, hogy engem is nagyon csábított a Pavlova. Kicsit nehezen álltam neki, mivel egyszer már sütöttem hab csókot, de nem igazán sikerült. Vagyis a többiek azt mondták finom is volt, jó is volt. Én mégsem voltam vele megelégedve. Tegnap vettem a bátorságot és nekiláttam. Ezzel most Én is meg voltam elégedve. Így gondoltam megmutatom Nektek is a végeredményt. Andi is és Én is
Tücsök Bogártól kölcsönöztük a receptet. Anita köszönöm szépen Neked itt is, nagyon jó recept. Sokszor fogom még megsütni, főleg ha lesz már friss gyümölcs.Hozzávalók:4 db tojás fehérje25 dkg porcukor1 evő kanál citromlé1 evő kanál étkezési keményítő (itt Anita kukorica keményítőt ír, de Én azt nem kaptam)0,5 teáskanál vanília kivonatAmivel töltöttem:3 dl Hulala tejszínbanán, eper, mandarin, szederMindent pontosan úgy csináltam, ahogy Andi elmondta és Anita leírta.Előmelegítettem a sütőt 175 fokra. A tojás fehérjét habbá vertem a citromlével, de nem kemény habbá.Fokozatosan adagoltam hozzá kanalanként a porcukrot. Majd a végén 1 evő kanál porcukrot összekevertem egy evő kanál keményítővel és azt is beleforgattam, már nem géppel csak hab lapáttal a felvert tojáshabba, vigyázva, hogy ne törjön össze a hab.Egy nagyobb bögrét rajzoltam körbe négyszer egy sütő papírra.Ráhalmoztam a tojáshabot, visszavettem a sütőt 125 fokra és lég keverésen 30 percig sütöttem.Ott ültem és figyeltem. :-) A sütő ajtót nem nyitottam ki, nehogy összeessen.Amikor megsült akkor a sütő ajtót résnyire nyitottam és ott hagytam kihűlni 30 percig.Közben elkészítettem a tölteléket. Felvertem a tejszínt és feldaraboltam a gyümölcsöket. Az eper konzerv volt, a szeder fagyasztott.Tartalmas, kiadós süti. Egy kívülről roppanós, belülről krémes nagy hab csók. Aki még nem merte elkészíteni, bátran álljon neki! :-)
































Szép napot Nektek!