Kínai vacsora csirke felsőcombból és csirkemell filéből

  • 2020.10.17.
  • 9


A gyerekek kívánságára ma kínai vacsora készült. A hozzávalók közül egyedül a szójaszósz volt, ami nem található meg minden magyar háztartásban. Régebben már került a blogra ilyen recept.
Hozzávalók:Húsok:
3 csirke felsőcomb filé vékony csíkokra vágva, 2 fél csirkemell filé szintén vékony csíkokra vágva,
Zöldségek:
2 fej hagyma, 2 hegyes-erős paprika vékony csíkokra vágvaés 3 nagy gerezd fokhagyma lereszelveEgyéb hozzávalók:
Étkezési keményítő, csípős ketchup (a drága chiliszósz helyett), száraz fehérbor, sötét szójaszószA vékony csíkokra vágott húsokat külön tálban bepácoltam.
A combfiléhez 1 evőkanál keményítőt, 1-1 evőkanál szójaszószt és száraz fehérbort kevertemA mellfiléhez: 1,5 evőkanál keményítőt, 1,5-1,5 evőkanál szójaszószt és száraz fehérbort.Legalább 20 percig pihentetni kell a bepácolt húsokat, nálunk most többet pihent.A sütéshez forró serpenyőbe kevés olajat öntöttem, kevés őrölt borsot szórtam bele, majd a mell csíkok felét 2-3 perc alatt megsütöttem, tányérra szedtem, újra kis olaj, bors következett és a mell másik fele szintén 2-3 perc alatt megsütve, tányérra szedve.
Ezután a combfilé csíkok következtek ugyanúgy, kis olaj, bors, combfilé 2-3 perc alatt megsütve.
(A pácolásnak köszönhetően pillanatok alatt vajpuhára sülnek a húsok.)az elősütött combfilé és mellfilé csíkokA zöldségek következnek. A húsos serpenyőbe újabb pici olaj és bors következett, majd a hagyma és paprika fele. 2-3 perc erős tűzön sütés után ráraktam az elősütött combfilé csíkokat, újabb 1-2 perc alatt összesütöttem, és ízesítettem a fokhagyma felével. Megszórtam 1 evőkanál keményítővel, tettem rá 5-5 evőkanál szójaszószt és csípős ketchupot, meg kb. 8 evőkanál fehér bort. Összeforraltam és tálba szedtem az elkészült Szecsuáni csirkecomb csíkokat:A mellfilékkel ugyanígy jártam el. Egy másik serpenyőben kis olajat melegítettem, bele pici bors, majd a hagyma és az erőspaprika maradéka. 2-3 perc sütés erős tűzön, majd az elősütött húsok rá, összesütés, rá a fokhagyma maradéka. Erre 1,5 evőkanál keményítőt szórtam, aztán 8-8 evőkanál szójaszósz és kethup következett, meg vagy 12-13 evőkanál fehérbor. Összeforralás és lehetett enni.

Sós vízben főtt parboiled rizzsel tálaltam. Isteni tüzes vacsoránk volt! Bogika a rizshez délben főzött szaftos combfilét kapott. (A szaftos húst délben tésztával ettük)

Címkék

Kínai Csirkehús