Hajtogatott krumplis pogácsa

  • 2018.03.17.
  • 6






Ez a pogácsa is a maradékfelhasználás jegyében készült. Március 15-re töltött csirkecombokat sütöttem, aminek a körete margarinos törtkrumpli volt. Persze megint soknak bizonyult a krumpli - ezt valahogy mindig elméretezem.



Most is maradt 50 dekányi margarinos krumpli

villával jó alaposan összetörve, aztán következett a 70 dkg finom liszt, (- ezeket mikróban meglangyosítottam), kb. 1 dl langyos tejben 3 mokkáskanál cukorral felfuttatott 1 csomag Lidl-s élesztő, 1,5 fehér kanál só, kb. 9 dkg puha margarin, és 1 egész tojás


- a kenéshez kb. 2-2,5 evőkanálnyi (csirke)zsír,

- a tetejére kevés tejföl



A felsorolt anyagokból kellemes tapintású, se túl kemény - se túl puha tésztát dagasztottam, amit rögtön a dagasztás után egyszer kinyújtottam és kevés olvasztott csirkezsírral megkentem, majd hajtogattam: fentről középre, lentről középre, jobbról és balról is középre, aztán hajtott felével lefelé fordítottam, úgy tettem nagy tálba, először folpackkal, aztán tiszta törölgető ruhával letakarva a 25-30 fokra előmelegített sütőbe tettem 30 percre kelni.


A kelési idő után még egyszer kinyújtottam, megint vékonyan megkentem olvasztott csirkezsírral és ugyanúgy meghajtogattam, mint előzőleg és ugyancsak letakarva megint kelesztettem 30 percig.


Ezután lisztezett asztallapon
kb. 2,5 cm vastagra nyújtottam, tetejét éles késsel bekarcoltam, tejföllel megkentem és kiszaggattam. 20 db szép nagy pogácsa lett, plusz a potyadékokból
4 db.


180 fokra előmelegített légkeverésre állított sütőben 20 perc alatt sült ilyen gyönyörűre és isteni finomra.


Mire fényképeztem már csak ez a 12 db maradt. Bogikám is lelkendezve nézte szüleivel a Halász Judit koncertről hazaérve, és alig várta, hogy ehesse a "tüti"-t

:).