Egyben sült tepsis süllő

  • 2017.11.28.
  • 2





Régen írtam már, persze azért sütök-főzök, csak csupa olyat ami szerepel a blogon. Többek között Olikám névnapjára csokitortát sütöttem, de többféle muffin is készült az elmúlt időszakban, kakaós süti, kakaós csiga, szalámis-kolbászos csiga és pár tepsi pizza is de novemberben már puha mézes puszedli is készült párszor. Erős a kísértés, hogy újra megpróbálkozzak a panettone sütéssel, de erre még erőt gyűjtök :).


Most egy csodás tepsis süllőt hoztam megmutatni, aminek az elkészítése nem volt nagy kunszt. Legnagyobbikom kifogta, meg is tisztította, az én dolgom csak a fűszerezés és tepsire készítés volt, mert a sütést Legkisebbikem Párja végezte, míg én Legkisebbikemmel bevásárolni voltam.


Ez a süllő olyan finom lett, megérdemli, hogy megmutassam :)!

A fűszerezéshez kb. 2/3 kávéscsésze olajba tettem egy csapott fehér kanálnyi szitált ételízesítőt, őrölt borsot, csípős fűszerpaprikát és belenyomtam 3 gerezd fokhagymát. Ezzel a fűszeres olajjal kentem meg kívül-belül a beirdalt süllőt, majd állni hagytam kb. 2 órát. Sütés előtt meghintettem még pici sóval utána került be sütőpapírral bélelt tepsin a 200 fokra és légkeverésre állított sütőbe, ahol kb. 40-45 perc alatt lett ilyen csodás. Köret nem készült hozzá, ez olyan csemege-féle volt, esti csemege. Aki akart kenyeret ehetett hozzá.




Címkék

Hal Süllő Sült