Eszünk-e szöcskét Oaxaca-ban?

  • 2018.03.12.
  • 4


Már kilenc napja vagyunk távol az otthonunktól, repültünk egy jó hatalmasat, autóztunk jó pár kilométert - és rengeteget sétáltunk, kóboroltunk eddig. Azt hiszem, el is fáradtam. Felébredtem 8 körül (ami nálam már nagy dolog, mert 1/2 7-7 körül szoktam magamtól ébredni), és azt éreztem, hogy a combom, a térdem és a vádlim is zsibong, fáradt - pedig pihentek 8 órát. Na jó, hét közben a fenekemhez van nőve az autó, még a budira is kocsival mennék - most meg naponta 4-6 km-t biztos, hogy megyünk. 
Sebaj. Pedálozok egyet Esztinek - átmegyek a szomszéd kávézóba, hozok Neki valami finom ébresztő capuccinót. Olyan szuper a hely, olyan illatok vannak, hogy úgy döntök, én is iszom egyet. Mondom a fiatal versenyző csajnak, hogy "dos capuccino por favor". Ő hadar valamit spanyolul, majd mivel jelzem neki, hogy nem értem - így elhadarja még egyszer. Kifizetem, átküld a másik versenyzőhöz, aki végig hallgatta a dumcsinkat, végig olvassa a rendelésemet (!), majd szintén egy csomó mindent kérdez - spanyolul. Próbálkozom egy másik nyelven, angolul - de úgy néz rám, mintha héberül kérdezném. Elmutogatom Neki, hogy nem itt isszuk meg, hanem elviszem - a többit pedig rábízom. Leülök, Ő molyol, gőzöl - majd elkészül az egy adag kávéval. Nézek, mint a vett malac - de nincs kedvem elmagyarázni, hogy mit kértem, úgyhogy viszem Nusinak az ébresztő drogot. Hát ez van. Huszonéves menyecskék, és egy kumma szót sem beszélnek angolul - azt, hogy mennyit kell fizetni, azt elhadarják, majd amikor nem értjük, akkor vagy elmutogatják, vagy odaadunk nekik valamennyi peso-t, és valamennyit visszaadnak. 
Elmajszoljuk a tegnap este megvett péksütiket ( javarészt különféle töltésű empanadas volt), amiket úgy kell vásárolni, hogy bemész a pékségbe, elveszel egy bazi nagy fém tálcát és egy csipeszt, majd felfedezésre indulsz. Egy csomó gondolán ott mosolyognak az édes és sós töltött sütik, a kiflik, zsömlék, miegymás. A csipesszel felpakolod a cuccokat, majd odaballagsz a szépen beöltözött, hajhálós csajokhoz - ahol az egyik zacsiba rakja a zsákmányt, pötyög a kompjúteren, majd az idősebb menyecskénél fizetünk. Szigorú rend van, az egyik csak csomagol, a másik kasszíroz. Nincs átjárás, nincs variálás - mindennek rendje van. Szóval itt még péksütit venni is élmény.



Na de mikor jön a szöcske evés? Arra még egy kicsit várni kell.
Tehát ma kultúr napot tartunk, múzeumba megyünk. A tegnapi templom közelében van a Dominikánus udvar, ami állítólag egy nagyszerű múzeum és kiállító hely - szóval odamegyünk. Ahogy odaérünk, keressük a bejáratot, de elsőre nem találjuk, sőt másodszorra sem - így megyünk egy irányba, mert még úgyse fáradt a lábunk. Nem ragozom, az egész, több hektáros épület körbe sétáljuk, mire megtaláljuk azt a ... bejáratot. Csak a szemünket nem verte ki...
Sebaj bemegyünk, és elájulunk. Gyönyörű belső kerengős, szökőkutas udvar, oszlopsorok - szóval egy csoda hely. A kiállítás is nagyon klassz, mert van itt kortárs alkotó, van fotókiállítás, megtalálhatók az azték és egyéb mütyűrök, szobrok egészen a gyarmatosítás koráig. Nem ragozom, ha Oaxaca-ban vagy, akkor erre egy fél napnyit érdemes ráhagyni, mert nagyszerű élmény. A hatalmas ablakokon kinézve pedig a templom tér forgataga, vagy az udvari kaktuszliget látványa fogad. Nagyjából az egész múzeumot átnéztük, próbáltuk kisakkozni, hogy mit látunk - mert láss csodát, csak spanyolul van kiírva minden. Se francia, se olasz, se német - se angol nyelven...











Kimegyünk az épületből - de minek? Olyan forróság van, hogy lerohad rólam még a rövid nadrág is. Azt nem tudom, hogy hogy néznék ki Mexikóban, mint zsaru - mert ezek a srácok és lányok úgy be vannak öltözve, mintha észak Tirolban szolgálnának. Magas szárú csizma, jó vastag, hosszú nadrág, két-három réteg felső, az is  tökig begombolva - na meg sokszor a golyóálló mellény. Mondjuk Pueblában amikor leszakadt az ég, és lehűlt egy kicsit a levegő, akkor a helyiek kabátban jöttek ki az utcára, az egyik menyecske meg prémgalléros téli kabátban... Mi meg egy szál vékony pólóban...





Tehát a meleg elől a tegnapi kis kifőzdénkbe ugrunk be, enni valamit, meg inni egy jéghideg Corona sört. Azt már eldöntöttük mindketten, hogy Tlayudas-t fogunk enni, amit kiderítettem hogy egy helyi specialitás. Szóval ez is kukorica tortilla lap, amit megpakolnak egy csomó mindennel meg molé-vel - ami szerintem ugyanolyan mint Mexikóban bármelyik casadilla, de ebbe nem menjünk bele. Tehát rendelünk egy-egy ilyen Tlayudas-t, vakrepülésben, mert még a fordító program sem segített sokat. De mi bajunk lehet?
Leszalad az egy-egy kukorica sör, majd jön a két főétel. Locsolgatjuk őket salsa-val, hadd csípjen. Az enyém molé és pollo, vagyis csirke, az Esztié ki tudja miből van, de finom. Ad is szívem szerelme egy adagot, hogy kóstolgassam én is - de együttesen sem jövünk rá, hogy mit eszünk. Erre a drága kinyitja a  tortilla lapokat - és azt mondja nekem: "Te ezekben lábak vannak!"  És most nem a csirkecombra gondolt... :-) Előveszi az útikönyvet, és rájövünk, hogy szöcskéket eszünk. Nem mondom, ki akartuk próbálni ezt a helyi különlegességet - de most így át is estünk a tűzkeresztségen, elvesztettük a szüzességünket - legalábbis szöcske fronton. Tehát ha azt olvasod, hogy "Chapulines", akkor majd gondolj ránk, meg a szöcskére. :-)