Nagyon aktív napunk volt - most este kilenc van, hulla fáradtak és kissé megint pirultak is vagyunk. De vegyük sorra, hogy mi is történt velünk.
Az ébredés után összeszedtük magunkat, majd elindultunk piacozni - és a végén a két piac közül a belvárosit választottuk. Az az igazság, hogy elindultunk a külső piac irányába, de egy idő után kicsit lecsúszottabb arcok jöttek-mentek körülöttünk, az én nyakamban pedig ott lógott a Canon-om - így azt javasoltam Esztinek, hogy inkább a másik piacot nézzük meg. A centrumban lévő piac csak egy kis szelete a valódi zöldség, gyümölcs és húspiac, a többi részen igazi top gagyi szarokat árulnak - úgyhogy csak keveset tudtunk nézelődni - reggelizni meg aztán semmit.





A piactól tovább menve azonban találtunk egy klassz kis helyet, ahol a csajok sütöttek nekünk tortas-t, frissen. Kicsit nehezen kommunikáltak velünk, mert mi mondtuk, hogy pollo-ból, azaz csirkéből kérjük, de valamin még tanácstalankodtak - de csak nekiálltak elkészíteni a reggelinket. A hölgy elővett a hűtőből egy megsült grillcsirkét, tépkedett belőle egy rakat húst, majd grill-lapon átsütötte, tépett rá sajtot. A két bucit felvágta, szintén megpirította, majd megkente őket valamivel. Jöhetett az átsütött hús-sajt kombó, ment rá paradicsom, friss avokádó - és már ehettük is. Meg-meg locsoltuk chili szósszal a szenyókat, majd bevágtuk mindkettőt. Utána egy-egy churros még leszaladt, majd a főtéren ittunk egy finom kávét. 



A következő terv az volt, hogy megkeressük a kiskocsit, majd felmegyünk a Monte Albára, az itteni piramisokhoz. Így is tettünk, elindultunk a 11 km-re lévő hegyre. Beütöttem a Waze-be a címet, majd egy kereszteződésnél mást mutatott, mint a táblák. Hallgattunk a navigációra, de egy idő után olyan lepukkant környéken voltunk - tábla meg nem mutatott semmit, se piramist, se Monte Albánt - úgyhogy megálltunk, újraterveztünk. Megint beütöttük a telcsibe, hogy hova akarunk menni - erre megint mást mutatott. Nem ragozom, elmentünk a francba, majd vissza - és kiderült hogy tényleg azon a lepukkant szegény telepen vezet az út a világörökség eme látványosságához. Tök keskeny szerpentin következett, kis kockaházikók tömkelege a hegyen - szuper panorámával. Mérhetetlen szegénység, poros sikátorok, sovány kutyák szegélyezték az utunkat - de feljutottunk. 





Fent már igencsak meleg volt, a hőfok verte a 30 C-t, a tengerszint feletti magasság pedig 1900 m volt - így egy kicsit sikerült is megpirulnunk, pedig kenegettük magunkat. Sebaj, mindkettőnknek jó bőrünk van, pár nap után bebarnul...
Tehát Monte Albán. Megint nem fogok litániát írni a történelemről és egyebekről - de annyit azért érdemes tudni, hogy a zapoték nemzetség emelt itt piramist, labdajáték teret, s egy csomó épületet, amiből már sajnos csak töredékek maradtak fenn - azonban ezek is lenyűgöző látványt nyújtanak. Persze azok után, amit a Teotihuacan-nál láttunk, ez érhetne csalódásként is - de mégsem az. Ennek a történelmi helynek a fekvése, az hogy alatta fekszik az egész város, szóval ez nagyon meghatározza az ottlétünket. Ha nem is annyira jár át a múlt szelleme, mint a Teotihuacan-ban, de ez a hely is nagyon megérint. Itt szerencsére alig van alkalmi árus, talán 5-6 szalmakalapos csávó próbálkozik eladni valami mütyűrt - de ők is inkább az árnyékban unatkoznak. Hihetetlen érzés az, hogy egy hete még -10 C ban voltunk otthon, most pedig a +30 C-al küzdünk. Zárásként bemegyünk a múzeumi részbe is, megnézzük ennek a népcsoportnak a kisebb és nagyobbacska szobrait - majd visszacsorgunk a városba. 










Ledobjuk az autót a zárt parkólban, amikor jön egy frissítő zápor, ami tényleg kicsit enyhít is a száraz melegen. Eszterrel elkezdünk agyalni, hogy az elkövetkező napok hogyan alakuljanak. Az az igazság, hogy Acalpulco-t már egymástól függetlenül elengedtük, mint lehetséges célpontot, de tervben van még Veracruz, Taxco és bázisként Puebla is. Na meg nagyon megszerettük Oaxaca-t is, vagyis a matekban valami hiba van. Számolunk kilométereket, úton töltött időket - és úgy döntünk, hogy maradunk itt még egy éjszakát, Ver