Helyi idő szerint 5.45 van, otthon Ti már készültök az ebéddel - mi pedig küzdünk a jetlag-el. Este megérkeztünk a szállodába, leugrottunk venni ásványvizet a fogmosáshoz, meg körbenéztünk a közvetlen környéken - aztán az ágyba zuhantunk. Gondoltuk, hogy milyen kis ügyesek vagyunk - nem alszunk a repülőn, és ezáltal egyből át is állunk az itteni időzónába. Ja, ahogy azt Móricka elképzeli... Hajnali 3-4 körül felébredés, küzdés még azzal, hogy álommanó visszajöjjön - de esélytelen. Klassz, mert még reggelizni sem tudunk lemenni, mert a menyecske mondta az este, hogy 7-től 10 vagy 11-ig van reggeli. Mondtuk is Neki, hogy nekünk a 10 óra kafa lesz... Hajnalban még próbálkoztunk az egyik legjobb gyógyszerrel - a vodkával - hátha segít, de semmi. Szóval az a gyanúm, hogy 7-kor én leszek az első, aki kenegetni fogja a pirítósát. 
Egy fontos dolog van, ami most eszembe jutott - és egy ilyen utazásnál fontos lehet. Ez a konnektor aljzat. Én is keresgéltem egy keveset a neten -de a végén megoldottam. Szóval ha jössz, akkor hozz magaddal egy-két ilyen aljzatot, mert egyébként gondban leszel. Ami még fontos, hogy itt Mexikóban 110 volt és 60 Hz van, de a mai laptopok és telefon töltők tudják ezeket a paramétereket is - tehát nagy baj nem lehet. Visszatérve az aljazthoz: ebbe földelt dugvillát nem tudsz beledugni, csak úgy mint én, vagyis egy kicsit meg kell buherálni - de hát magyarok vagyunk, vagy mi a fene.

A mai terv egyértelműen a város- és múzeum látogatás lesz - Esztert ismerve estére hulla leszek. A városnézés mellett pedig elindul a kajálás vonal is, ugyanis az esti villám sétánk kapcsán egy sarokra már találtunk olyan helyet, ahol sercegtek a húsok, illatoztak a fűszerek, folyt a chili szósz - szóval a közelünkben van a kánaán. Este remélem lesz erőm és jelentkezünk. (Még egy apró, személyes megjegyzés. Eszti annyira rá van kattanva erre a napi blogolásra, hogyha nekem nem lenne kedvem írni, Ő akkor is hajtana. Nem édes?)
...
Tehát este van Nekünk, Ti pedig épp most ébredeztek, ugyanis otthon éppen 7.06 van. Hosszú és fáradtságos napon vagyunk túl, de nagyon tartalmas volt. Ahogy írtam is, hajnalban felkeltünk, majd 1/2 8 körül lementünk reggelizni. A reggeli olyan kontinentális, svédasztalos jellegű  mint otthon a szállodákban, csak annyival másabb, hogy a helyi sajátosságok is benne vannak. Tehát reggelire babpüré, tortilla, cholizo és cukki, na meg rántotta és pirítós is megtalálható. Tehát alaposan bereggeliztünk, majd nyakunkba vettük a várost. Már a szálloda előtt szembesültünk azzal, amit Eszter olvasott, vagyis azzal, hogy vasárnap Mexikóvárosban a kerékpároké és a sportolóké a belváros, vagyis egy csomó sugárutat lezárnak - és ezrek, tízezrek kerékpároznak, futnak sétáltatják a kutyát - vagyis átveszik a hatalmat a gépkocsik előtt. Nagyon szimpatikus, nagyon pozitív törekvés, még akkor is, hogyha turistaként iszonyú szívás, ugyanis alig járnak buszok - szóval borul a menetrend.


Ha már menetrend. Az szerintem itt nincs is, ugyanis a buszmegállókban a helyiek csak ücsörögnek várják a buszt, ami vagy jön, vagy nem. Ha jön akkor sem biztos, hogy megáll, vagy ha megáll, akkor nem ott, hanem jóval a megálló előtt  vagy utána. Ez mondjuk csak két embert zavart, Esztert és engem. Tehát próbáltunk először buszozni, majd megkeresni a metrót, ami elsőre nem annyira sikerült. Így elindultunk gyalog, ami európai szemmel tök normális dolog. Hogy ezt miért írom? Nos azért , mert egy európai városban átsétálsz egy-két háztömböt, és ott is vagy ahol akartál lenni - ez viszont az amerikai kontinens, ahol mások a léptékek. Egy-egy háztömb 7-800 m, vagy lehet egy kilométer is - vagyis mi sétáltunk egy normálisat, kb 6,5 kilométert ahhoz, hogy az antropológiai múzeumhoz eljussunk. Nem mondom, hogy nem volt jó - de elsőre sokkoló volt. Egy biztos, hogy ez a vasárnapi sportos nap nagyon jót tesz a belvárosnak, mert tök jó látni ezt a rengeteg családot, hogy tekernek ezerrel, jó a levegő, ami Mexikóváros esetében kuriózum lehet - és jobban érvényesülnek ezeknek a sugárutaknak a jellemzői. 
Tehát mire odaértünk, lassan el is fáradtunk, de azért megérte. Maga a múzeum a könyvek szerint vasárnap ingyenes, ennek ellenére 70 pesóba kerül, ami egyébként nevetséges összeg. Az épületegyüttes, a körben lévő parkok lenyűgözőek - szerintem ha alaposan át akarnánk nézni, akkor több napra lenne szükség, de ahhoz, hogy képbe kerüljünk a történelmükhöz, talán ennyi is elég. Tehát itt az inka, az azték és a maya kulturális és művészeti értékek nagyon szépen vannak tálalva, igazi családi értékteremtő látogatás lehet mindenkinek. 






Ha már családokról beszélünk, akkor nagyon érdekes és tanulható szokás a mexikóiaknál, hogy a vasárnap a családé. Apu, anyu meg a kölkök együtt elmennek a parkokba, múzeumokba meg kit tudja hogy hova - és együtt vannak, élvezik, hogy ők egy család. Képzeljétek el, hogy az egyik parkban fel volt állítva egy kb ezer négyzetméteres sátor (!), ahol egyetemisták és fiatalok matematikai, logikai játékokat mutattak be a srácoknak, vagyis interaktívan játszottak. Ez még semmi, de az, hogy azért, hogy a gyerekek kipróbálhassák ezeket a lehetőségeket - nos azért egy csomó család sorban állt. És hogy mekkora volt a sor? Az egyik, a kisebbik kb 500 m, a másik kb 800 m. Értitek? Azért álltak sorba több ezren a kora nyári napon, hogy a srácaik matek feladatokat és logikai játékokat játszhassanak. És nem volt tolongás, mindenki várt a sorára - szóval van mit tanulni...



Tehát a nap első fele nagyon tartalmasan telt - és visszafelé már 1,5-2 km-es gyaloglás után sikerült is megtalálni a metrót. Vettünk egy gyűjtő jegyet vagyis kártyát - így egy-egy út 6 pesó, kb 80 forint volt. A metró ugyanolyan, mint az épületeik - vagyis távolról úgy rendben vannak, aztán közelebbről megnézve már egy kicsit árnyaltabb a kép. Tehát leharcolt, kopottas, kicsit buhera mátrix feeling fogad. De működik, elvisz A-ból B-be - és a buszoktól ellentétben, legalább megáll a megállóban. Itt is egyébként az a helyzet, hogy nem európai fejjel kell lemenni egy-egy aluljáróba, mert akkor komoly csalódás fog érni. Olyan távolságok vannak, hogy az elmondhatatlan. Míg átmész a kék vonalról a pirosra, addig lejárod a lábad. Vasárnap délután már a metró is kezdett zsúfolttá válni, vagyis nyomulni kell - de azért a helyiek mindig nagyon figyelnek ránk, túristákra.